Nem csak iskolás gyermekek szülei írták alá azt a memorandumot, amely a maszkviselés és egyéb járványmegelőző intézkedések jogosságát és hasznát vitatta. Hétfőn este Sepsiszentgyörgy főterén mintegy 500-an fejezték ki elítélő véleményüket.

A kezdeményezők tegnap újra szervezkedtek, szeptember 19-én személyautókkal Bukarestbe készülnek, az Egyetem téren ugyanis e napon 16 órakor tüntetést hirdettek.

A megjelentek a gyermekek egészségkárosítónak nyilvánított maszkviselése mellett a szülő hiányában történő egészségügyi szűrés, az immunrendszert gyengítő túlzott fertőtlenítés és egyéb intézkedések ellen is tiltakoztak. A hasonló okok miatt indított online petíciót tegnapig közel 8500-an írták alá az országból, a kezdeményezők már a tanügyminiszter lemondását is követelik a tanévkezdés menedzselése miatt.

Az Országos Diáktanács, a Szülői Szervezetek Országos Szövetsége és a három reprezentatív tanügyi szakszervezeti szövetség hétfőn nyílt levélben fordult Ludovic Orban miniszterelnökhöz, hogy módosítsa az iskolákra vonatkozó egészségügyi rendelkezéseket tartalmazó rendeletet, mert azok zavart okoztak, alkalmazhatatlanok, az állam különféle szervei és intézményei, az egyes megyék iskolái is eltérően értelmezik őket, írja az edupedu.ro tanügyi portál.

A Magyar Szülők Szövetsége közösségi oldalán a szülők azt sorjázzák, milyen iskolákban alkalmazott járványügyi rendelkezésekkel nem értenek egyet: felróják a diákok torlódását az iskolákba való belépéskor, az alternatív oktatás ellehetetlenítését, a rövid szüneteket a korábbi óraszám mellett, a mosdók napi egyszeri használatra korlátozását, de a kisgyermekek csomagként való átadását is a pedagógusnak az intézmény ajtajában.

Bodor Tünde / Székely Hírmondó