Monica Anisie: Átszervezett oktatási rendszerre van szükség

Átszervezett oktatási rendszerre van szükség az elemi osztályoktól az egyetem utáni képzésig – jelentette ki ma egy konferencián Monica Anisie tanügyminiszter.

A kormány fenntartható fejlesztésért felelős osztálya által szervezett rendezvényen Monica Anisie azt mondta: a 2014-2020-as ciklus végéhez közeledve meg kell állapítanunk, hogy Romániának csak részlegesen sikerült teljesítenie vállalásait a kutatással, fejlesztéssel és innovációval kapcsolatban. A cél eléréséhez előrelátható finanszírozásra, magasan képzett humán erőforrásra és maximálisan kihasznált infrastruktúrára van szükség.

Arról is beszélt, hogy napjainkban a kutatásnak és innovációnak egy új stratégiája körvonalazódik, az intelligens szakosodásé. Monica Anisie szerint folytatni kell az utóbbi években kezdett kutatási infrastruktúra fejlesztését. Az oktatási miniszter hangsúlyozta, főként a felsőoktatásból érkezik a munkaerő a kutatásba, Romániának pedig jól felkészült, az európai csúcságazatokban képzett fiatalokra van szüksége.

Hozzátette, jelenleg körvonalazódik az új kutatási-újítási stratégia, amelynek prioritásait regionális szinten összehangolják és kidolgozásába bevonják a romániai tudományos közösség képviselőit is. (Agerpres / Marosvásárhelyi Rádió)

2 hozzászólás

  1. ez van

    Bűbájos Mónika, hogy szükség lenne rá, az biztos. Hogy nem lesz változás, az is biztos. Az oktatási rendszer átalakítása nem egy félórás munka, önök pedig megint választási évben vannak és bizonytalan a kormányrúd kezelője. És ami még ennél is súlyosabb, nincs bátorság meglépni a meglépni valót.

    Válasz
  2. TÓDUCZ

    Már csak 30 éve mama.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük