Fel fogja szólítani a tanárokat, hogy ne kérjék a diákoktól a műelemzések bemagolását, jelentette ki Monica Anisie oktatási miniszter kedden tartott sajtótájékoztatóján.

„Előbb romántanári minőségemben és nem miniszteri minőségemben fejtem ki a következőt: soha nem voltam a műelemzések bemagolásának a híve, mindig arra törekedtem, hogy diákjaimban kialakuljon a kritikus gondolkodás képessége, ők tudják elemezni a szövegeket; én nem is adok elő nekik műelemzéseket, mivel egy irodalmi szöveg értelmezéséről beszélünk. (...) Most pedig miniszteri minőségemben azt mondom, fel fogom kérni kollégáimat, hogy ne kérjék többé a diákoktól a műelemzések bemagolását, de a romántanár kollégák válasza az lesz, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk ezeket az elemzéseket az országos felmérő vizsgára, vagy az érettségire. Nem, az országos felmérő vizsgára tényleg nem kell megtanulni műelemzéseket, hanem fogalmazást kell írniuk egy szöveg alapján, amelyet első alkalommal látnak, és a romántanár feladata az, hogy képessé tegye a diákot egy először látott szövegről kifejteni véleményét. Ami pedig az érettségit illeti, a harmadik tételnél tudnia kell egy szöveg felépítésének a jellemzőit” – magyarázta Anisie.

A miniszter véleménye szerint a romántanárnak ki kell fejlesztenie diákjaiban a szövegértelmezés képességét, meg kell tanítania nekik, hogyan érthetik meg az irodalmi szövegeket, és nem kész műelemzéseket kell bemagoltatnia velük.

A ma bemutatott PISA-eredmények arra is rávezethetik a tanárokat, hogy hogyan kellene felépíteni az országos felmérő vizsgák tételsorát, hogy milyen készségeknek kell kifejlődniük a diákokban, szögezte még le az oktatási miniszter.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által 2018-ban elvégzett és kedden közzétett PISA-mérés eredményei szerint a romániai oktatási rendszer az átlag alatt helyezkedik el.

A 2000 óta háromévente végzett teszt a 15 éves tanulók alkalmazott matematikai műveltségét, természettudományi műveltségét, illetve szövegértését méri fel.

A szövegértés terén Románia 428 pontot kapott, míg a világátlag 487 pont. A felmérésből az is kiderül, hogy a lányok szövégértési készségei jobbak a fiúkéinál, és a statisztikai különbség jelentős, 34 pont (a többi ország esetében az átlagkülönbség 30 pont). (Agerpres)

Monica Anisie: A PISA-tesztek nem az egyéni teljesítményt mérik

Nem az egyéni teljesítményt tükrözik a PISA-tesztek, és a felmérésben résztvevő tanulók nem teljesítettek legjobb tudásuk szerint, mert a tesztnek nem volt tétje – jelentette ki kedden Monica Anisie tanügyminiszter.

„Ezek a tesztek nem az egyéni teljesítményt mérik. Akik részt vettek a felmérésen, nem teljesítettek maximálisan tudásuk szerint, mert a tesztnek nem volt tétje” – mondta az oktatási tárca vezetője, aki szerint egyrészt szociális jellegű programokkal, másrészt a tanárok magasabb szintű és folytonos képzésével lehetne javítani a romániai tanulók teljesítményén.

Monica Anisie szerint a tanügyminisztériumnak figyelembe kell vennie a PISA-eredményeket, amikor döntéseket tervez meghozni. „Fontos, hogy ezentúl ne hozzunk úgy intézkedéseket, hogy azok nem állnak a tudományos kutatás biztos alapján” – mondta a tárcavezető.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által háromévente elvégzett PISA-mérés eredménye kedden került nyilvánosságra, és eszerint Románia mindhárom vizsgált területen a világátlag alatt teljesített 2018-ban. Ezúttal is ázsiai országok érték el a legjobb eredményeket.

A 2000 óta végzett teszt a 15 éves tanulók alkalmazott matematikai műveltségét, természettudományi műveltségét, illetve szövegértését méri fel.

A 2018-as tesztelésen Románia mindhárom területen a világátlag alatti eredményt ért el: szövegértés terén 428 pontot összesített az ország (a világátlag 487), matematikából 430 pontot (a világátlag 489), természettudományokból pedig 426 pontot (a világátlag 489).

A felmérés 2018 májusában készült 79 országban, 600 ezer tanuló bevonásával.

Mindhárom területen ázsiai országok érték el a legjobb eredményeket. Az első helyen négy kínai metropolis, illetve tartomány (Peking, Sanghaj, Csiangszu és Csöcsiang) végzett, amelyeket Szingapúr, Makaó, Hongkong, Észtország és Kanada követ a rangsorban.

Az előző felméréshez képest néhány ország, köztük Észtország, Lengyelország és Portugália jobb eredményeket ért el 2018-ban, elsősorban a pedagógusok továbbképzésére tett erőfeszítéseknek köszönhetően – hívja fel a figyelmet az OECD.

A jelentés ugyanakkor "elkeserítő" tényként emeli ki, hogy bár az elmúlt tíz évben 15 százalékkal nőttek az OECD országaiban az alap- és középfokú oktatásra szánt ráfordítások, az államok többségében 2000 óta gyakorlatilag nem történt érdemi előrelépés a tanulók teljesítménye terén. A 79 vizsgált ország közül mindössze hét esetében figyelhető meg jelentős javulás, és ezek közül csak egy – Portugália – tagja az OECD-nek – mutat rá a jelentés. (Agerpres)