Négy napos erdélyi koncertkörútra indul a magyarországi Mörk zenekar március 13-án. A turnénak négy állomása lesz.

A szervezők Temesváron (március 13-án a Reflektor Venue-ben), Kolozsváron (március 14-én az Atelier Cafe-ban), Marosvásárhelyen (március 15-én a J’ai Bistrotban), illetve Szatmárnémetiben (március 16-án a Gravel Roomban) is megörvendeztetik minőségi zenére nyitott hallgatókat.

A Mörk soul és funk alapokra épülő zenét játszik, mely elgondolkodtató társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témában íródott dalszövegekkel, improvizációval és más stíluselemekkel együtt egy különleges zenei élményt nyújt a hallgatónak.

A zenekar először barátaik nappalijában, mászóteremben és egyéb nem megszokott helyszínen adott koncerteket, melyeknek híre gyorsan elterjedt a budapesti undergroundban, így nem sok időnek kellett eltelnie, hogy szélesebb közönség is megismerhesse a zenekart. A Mörk sorban végigjárta a legnagyobb magyar klubokat és fesztiválokat: A38 Hajó, Akvárium Klub, Budapest Park, Sziget, Volt, Művészetek Völgye.

Az itthoni lehetőségek mellett szerte a világban, számos nemzetközi showcase-en is bemutatkozhattak már: a groningeni Eurosonic Noorderslagon, a hamburgi Reeperbahn Fesztiválon, a New York-i Mondón, a bécsi Waves Viennán, a Tallin Music Weeken, a Budapest Showcase Hub-on vagy a poznani Spring Breaken is.

A 2018 október végén megjelet öt dalból álló EP, a The Death of Mōrk egy komorabb hangvételű zenei gyűjtemény, melyben szó van halálról, elmúlásról és a bennünk rejlő félelmekről. A zenekar ezzel az anyaggal magyar és német területen is turnézik 2018 őszén.

Az anyagot egy áprilisban megjelenő kislemez ellensúlyozza majd, mely inkább egy fesztelen érzelmi állapotot közvetít majd a hallgatóság felé, The Resurrection of Mōrk címmel. Ez a két ellenpólus áll össze egy nagylemezzé 2019 tavaszán.

Közlemény