Várfal – munkálatok / Fotó: Facebook

Habár egymást követik a meleg nyári napok, ez nem akadálya annak, hogy Nagyenyeden leálljanak a városbeli munkálatok és rendezvények. Lőrincz Helga, a város alpolgármestere beszámolt a zajló és közelegő eseményekről, munkálatokról.

Augusztus 6-11 között, a helybeli Máltai Szeretetszolgálat rendezett egy tábort, 23 hátrányos helyzetű gyereknek. A különböző napi programok mellett, a gyerekek főzni is tanulnak vagy meglátogatják a város különböző intézményeit, régi épületeit s történetükről tanulnak. Ebéd után, a gyerekcsoportok rajz, makett vagy írásos formában örökítik meg a délelőtt folyamán összegyűjtött információkat. Szombaton, egy rövid előadással zárják a gyerektábort.

Augusztus 10-26 között kerül sor, az Inter-Art által megrendezett XXIII. Nemzetközi Művésztáborra. A világ majd minden tájáról(pld. Albánia, Kanada, Kína, Egyiptom, Haiti, India) jöttek a résztvevők; 24 országból, 36 művész érkezik Nagyenyedre. Az idén, a tábor kilép Fehér megyéből, mivel augusztus 16-án a vajdahunyadi várban, az Amerikai Egyesült Államokból érkező Patricia Goodrich alkotásainak kiállítását lehet megtekinteni.

Ugyancsak e hónap 14-én kezdődik Nagyenyeden, a 4. Válts Irányt IKE Fesztivál. Augusztus 18.-ig nagyszámú fiatalság vesz részt a Bethlen Gábor Kollégium területén zajló rendezvényeken.

De a táborok s a szórakozás mellett, munkálatok is folynak a városban. Dolgoznak a vár falain és bástyáin s szeptemberben elkezdődnek a restauráló munkálatok a református vártemplomban is! A Bethlen-utcából sikerült kiköltöztetni a Bethlen Kollégium épületeiben tartózkodó személyeket a református püspökségtől kapott lakókonténerekbe, s ennek köszönhetően nemsokára ott is el kell kezdődjenek a várva várt munkálatok. A városi sétatér környékén a munkálatoknak már látszata van, több utcát leaszfaltoztak, s működik a videokamerás biztonsági rendszer is. Javítani fogják a Nagyenyedhez tartozó, orbói útszakaszt, illetve a Marosgombás és Kisapahida közti utat is.

A tavasszal elkezdett munkálatoknak már látszata van s valószínűleg a tél kezdetéig sokkal jobban fog változni a város arculata.

Érsek Attila