Molnár Gyula / Fotó: spiler.blog.hu

Az MSZP és miniszterelnök-jelöltje, Botka László a kormányt és nem az ellenzéket akarja megbuktatni – közölte az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-vel.

A Molnár Gyula elnök, Hiller István választmányi elnök és Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető által aláírt, az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az MSZP hétfői javaslata az ellenzéki összefogásról “összezavarta” a Fidesz forgatókönyvét, mivel a teljes ellenzéki egység nem érdeke a Fidesznek.

Közölték továbbá: Tarjányi Péternek, a Magyar Progresszív Mozgalom alapítójának csütörtöki nyilatkozata nem a kormányváltást, hanem a Fidesz hatalomban tartását szolgálja.
Tarjányi Péter az Index szerint csütörtökön a Magyar Progresszív Mozgalom bemutatkozó beszélgetésén azt mondta, azt szeretnék, ha lenne egy főleg értelmiségiekből álló csapat, amely segít összeszervezni az ellenzéki pártokat, és hátteret is biztosít nekik.

MTI

1 Megjegyzés

  1. Ginko

    A Tarjányi Pétert a Kálmán Olgán kívűl sehol nem jegyzik.Jelentős értelmiséginek sem tartja senki. Kivételt képez a Gyurcsány párt.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.