Bangóné Borbély Ildikó Forrás: Youtube

Az MSZP szerint „az étkezési utalványokból befolyó extraprofit" ma már nem a multinacionális vállalatok zsebébe vándorol, hanem „a fideszes haverokat segíti".

Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón emlékeztetett: az Orbán-kormány 2010-ben azzal magyarázta az utalványpiac átalakítását, hogy a rászorulókat és nem a multicégeket akarják segíteni az ebből a szektorból származó extraprofittal.

Hozzátette, a napokban kiderült: a zánkai gyermektábort tulajdonló Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkára, Hornyák Tibor napi 110 ezer forintért bérelt a táborhoz közel egy úszómedencés luxusvillát; a több mint egyhavi bérlet 3,8 millió forintba került.

Az ellenzéki politikus elmondta, ma egy gyermek táboroztatása étkezésekkel, programokkal együtt heti 38 ezer forint, így a villa bérleti díjából száz rászoruló gyermeket lehetett volna üdültetni. Szerinte a nemzeti együttműködés rendszerében kormányzati szinten elfogadott, hogy valaki a magyar adófizetők pénzén luxuskörülmények között él.

A szocialista politikus azt firtatta, hogyan fordulhat elő, hogy egy hátrányos helyzetű gyerekek üdültetésével foglalkozó alapítvány vezetője 1,8 millió forintot keres, többet, mint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Jelezte, ez ügyben írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltánhoz, valamint Rétvári Bence és Novák Katalin államtitkárhoz.

Bangóné Borbély Ildikó közölte, Botka László vezetésével az MSZP „elkergeti az urizáló kormányt", a magyar emberek ugyanis azt várják, hogy „tegyenek igazságot". Jelezte, vizsgálják annak lehetőségét, hogy tudnak-e feljelentést tenni az ügyben.

Egy felvetésre, hogy a főtitkár saját pénzéből fizette a bérleti díjat, Bangóné Borbély Ildikó azt mondta: „nincs rendben a matek", hiszen ha a főtitkár 1,8 millió forintot keres, akkor hogyan tud kifizetni 3,8 millió forintot egy hónapra.

A képviselőt kérdezték arról is, hogy a Magyar Nemzet szerint az állami cégvezetők alapbérük 10-80 százalékának megfelelő prémiumot kaptak 2016-ban. A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy az MSZP csatlakozott az állami cégvezetők bérplafonjának bevezetését célzó népszavazási kezdeményezéshez. Ezzel meg lehetne állítani a „pofátlan" jutalomfizetést is – tette hozzá.

Arra a kérdésre, mit szól az MSZP ahhoz, hogy a Czeglédy-ügyben újabb letartóztatás történt, Nyakó István sajtófőnök azt mondta, mindenki a saját háza táján sepregessen. Kifejtette: Mengyi Roland fideszes képviselő ügye már a bíróságon van, és Vörösmarty Attila kormánypárti megyei közgyűlési tag is vádlottként szerepel a bíróságon egy 450 millió forintos sikkasztás miatt.

A Fidesz szabaduljon meg ezektől az emberektől! – szólított fel.

Nyakó István rögzítette: Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával az MSZP-nek, a parlamenti frakciónak, illetve Botka László miniszterelnök-jelöltnek sincs élő szerződése, és etikai vizsgálat is indult. Hangsúlyozta ugyanakkor: Czeglédy még csak gyanúsított.

MTI