Már ebben a hónapban drágul néhány százalékkal a kenyér, mert drágul az elektromos energia, a földgáz, az alapanyag és a munkaerő – jelentette be pénteken a ROMPAN malom- és pékipari munkáltatói szövetség.

„Korábban egy kenyér annyiba került, mint egy csomag cigaretta, ennek most is így kellene lennie. Jelenleg egy 30 dekás vekni ára 0.60 és 1,30 lej között van. (…) Az energia beszállítók jelezték, a gáz és a villany ára 25 százalékkal fog emelkedni. A búza, aminek 2017-ben még 650 lej volt tonnája, most 850 lej lesz” – sorolta a számokat Aurel Popescu, a ROMPAN malom – és pékipari munkáltatói szövetség elnöke az INDAGRA agrárvásáron.

A szövetség kétségbe vonja Petre Daea mezőgazdasági miniszter bejelentését, miszerint az idei búzatermés meghaladta a tízmillió tonnát, bár elismeri: bizonyosan több termett, mint az ország igénye. Ugyanakkor azt mondja: a termés fele elmarad minőségileg a kívánatostól.

„Ha azt nézzük, hogy Románia mintegy ötmillió tonna gabonát exportál, akkor kiderül: ami marad, az gyenge minőségű búza – ebből kell dolgoznunk” – magyarázta a szakember, aki hozzátette: egyre jobban érződik a szakképzett dolgozók hiánya. A szövetség számításai szerint mintegy négyezer szakember hiányzik az ágazatban.

A ROMPAN munkáltatói szövetség a román piac 65 százalékát födi le a malomipar, 40 százalékát a péktermék, 70 százalékát a tésztafélék és 55 százalékát a kekszgyártás területén.

Agerpres

2 hozzászólás

  1. Ginko

    A hír adás és a nyilatkozat a maga nemében korrekt. A folyamat nem jó, de legalább értelmes magyaráztot adnak.
    Magyarországon folyton azzal a hülyeséggel hozakodik elő a PÉKSZÖVETSÉG , hogy drágább lesz a búza, igy drágább lesz a liszt és az egésznek az a vége , hogy lineárisan megdrágulnak majd a kenyér és a sütőipari termékek..
    Ezt szolgai módon átvesz a sajtó és szajkózza mint egy természetes dolgot és már elhatározott és megvalósult tényt. ( ami nem is teljesen igaz, mert ezen a szakterületen igazi verseny van és nem árkartell, vagy központi döntés határozza meg az árakat. )
    Mennyire korrektebb a fenti írás. Különösen akkor , ha tudjuk, hogy a liszt ára csak 30-35 %-ban befolyásolja a kenyér árat. Sokkal inkább nagyobb hatással van arra az energia , a szállítás, a munkaerő árának az alakulása és a használt korszerűbb és drágább eszközök amortizációja.

    Válasz
  2. Tóducz

    Csak?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.