Munkaszüneti nap lesz a nagypéntek – döntötte el tegnap a parlament, megszavazva az erről szóló törvénymódosítást. A munkatörvény módosítására irányuló jogszabályt Szabó Ödön, az RMDSZ képviselője dolgozta ki, és 42 – különböző pártokhoz tartozó – honatya támogatta kezdeményezőként.

A képviselőház nagy többséggel szavazta meg az újabb munkaszüneti napot: 233 támogató voksot kapott, és mindössze 7-en szavaztak ellene 19 tartózkodás mellett. Korábban a szenátus is rábólintott a törvényre, így most már csak Klaus Iohannis államelnöknek kell kihirdetnie, hogy hatályba lépjen. A törvényt sürgősségi eljárásban tárgyalták, hogy már az idén alkalmazni lehessen.

A jogszabály nem tér ki arra, hogy a különböző vallásúak esetében hogyan járnak el, Erdélyben általában a munkáltatók és a munkavállalók közös megegyezése alapján szokták kiadni a húsvéti munkaszüneti napokat. A kezdeményezők azzal érveltek, hogy a munkatörvény 14 munkaszüneti napot biztosít, ami kevesebb, mint más nyugat-európai országokban, ahol több helyen a nagypéntek is hivatalos ünnepnek számít.

Claudiu Răcuci, az ellenzéki liberálisok képviselője egy nappal korábban a szakbizottsági vitában azt javasolta, hogy a magánvállalkozóknak az állam térítse meg az újabb munkaszüneti napot. A szociáldemokrata Adrian Solomon szakbizottsági elnök szerint a magánvállalkozóknak nem lehet okuk panaszra, mert amúgy sem szokták kiadni alkalmazottaiknak a vallási ünnepek alkalmából járó munkaszüneti napokat.

A bizottsági elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos a román nép keresztény tudatának erősítése, ezért indokolt a munkaszüneti nap a kereszténység számára oly jelentős ünnepnapon, mint a nagypéntek.

Háromszék