Fotó: Sergei Supinsky / AFP

Összecsapásba torkollott egy tiltakozó akció hétfőn Kijevben nacionalista érzelmű tüntetők és az ukrán rendfenntartók között a főügyészség épületénél, aminek következtében a hivatalos közlés szerint hét rendőr megsérült.

A kijevi rendőrség közleménye szerint a dulakodás, amelyben a rendőrök megsérültek, akkor kezdődött, amikor a tüntetők egy agresszív csoportja megpróbált behatolni a főügyészség épületébe, állítólag gázsprayjel is fújták a rendfenntartókat. Bentről tűzoltó készülékekkel próbálták az ostromlókat távol tartani, amire válaszul a tüntetők köveket dobáltak. A demonstráción szemetes kukákat is felgyújtottak a résztvevők.

A hatóságok garázdaság és hatósági személyek veszélyeztetése miatt indítottak eljárást, de egyelőre nem közöltek információt arról, hogy bárkit is őrizetbe vettek.

A 112.ua hírportál helyszíni beszámolója szerint megtámadták az oroszbarátnak tartott NewsONE ukrán televízió stábját is: az élő bejelentkezés alatt megdobálták őket tojásokkal, egy ismeretlen nő pedig arcul ütötte a stáb egyik női tagját. A hatóságok eljárást indítottak az újságírói munka akadályozása miatt.

Több nacionalista szervezet, köztük az UNIAN hírügynökség jelentése szerint a Szabadság párt, a Szics és a Jobboldali Szektor (PSZ) aktivistái, amiatt vonultak a főügyészség elé tiltakozni, hogy a múlt héten Ukrajna kiadta Oroszországnak Tyimur Tumgojevet, egy ingusföldi származású férfit, akit Oroszország szíriai harci cselekményekben való részvétellel gyanúsít. Tumgojevet 2016 nyarán a kelet-ukrajnai Harkiv repülőterén vették őrizetbe az ukrán hatóságok.

A férfi a 112.ua értesülése szerint kétszer is – 2016-ban és 2017-ben – politikai menedéket kért Ukrajnában, de az ukrán migrációs hivatal mindkétszer elutasította a kérelmét. Egyes források szerint tagja a Donyec-medencei konfliktusban részt vevő egyik ukrán oldalon harcoló önkéntes alakulatnak, ugyanakkor a főügyészség azt állítja, hogy sohasem szolgált a kelet-ukrajnai műveletekben.

Kovács Andrea / MTI