Fotó: romkat.ro

Nagy az érdekélődés Ferenc pápa csíksomlyói látogatása iránt, alig egy hét alatt mintegy 50 ezren regisztráltak az eseményre az erre kijelölt honlapon – közölte csütörtökön a látogatás szervezéséért felelős sajtóbizottság.

Bodó Márta, a csíksomlyói pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság tagja az erdélyi római katolikus egyházmegyék által működtetett Romkat.ro hírportálnak elmondta: az eseményre való regisztráció március 1-jén kezdődött, és már látszik, hogy nagy az érdeklődés. Március 6-ig több mint 300 csoport és körülbelül 45-50 ezer személy regisztrált.

Emellett a szervezők 100 különféle kérdést, észrevételt tartalmazó elektronikus levelet is kaptak. A sajtóbizottság a telefonos megkeresésekre is igyekszik érdemben válaszolni.

A pápalátogatáson résztvevők a Pontifex.ro honlapon regisztrálhatnak. Ezt azért hozták létre, mert a csíksomlyói nyereg több mint tíz hektárnyi felülete biztonsági okokból el lesz kerítve, az ott kialakított szektorokba egy ingyen, elektronikus postán elküldött vonalkódos regisztrációs jegy alapján lehet csak bejutni, amit a résztvevőknek előzőleg ki kell nyomtatniuk. Azok akik nem regisztrálnak, csak távolról, kivetítőn követhetik a pápa által bemutatott misét.

A regisztráció egyének és csoportok számára lehetséges, de a szervezők a csoportos regisztrációt javasolják, mert az sokkal egyszerűbb. Ez utóbbi esetben a csoportvezető regisztrál, a regisztráció lezárulta, március 31. után is ő kapja meg elektronikus formában a kinyomtatandó jegyeket. A szervezők ugyanakkor az egyénileg vagy családdal érkezőket is szívesen látják.

Ferenc pápa május 31. és június 2. között látogat Romániába, a tervek szerint június 1-jén a csíksomlyói hegynyeregben tart latin nyelvű szentmisét.

MTI