A román Simona Halep a kínai piros dresszben az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének döntőjében Melbourne-ben 2018. január 27-én

A román Simona Halep a kínai piros dresszben az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének döntőjében Melbourne-ben 2018. január 27-én Fotó: Dean Lewins / MTI/EPA

Kínából rendelt márkázatlan dresszben játszotta szombaton az Australian Open női döntőjét az akkor még világelső román teniszező, Simona Halep. A furcsa helyzet annak köszönhető, hogy tavaly év végén lejárt a szponzori szerződése az Adidasszal, és a folytatásról nem tudtak megállapodni. A világsajtó és több egykori teniszklasszis fel van háborodva.

Egy kínai online ruhaboltnak elküldött egy fotót, hogy mit szeretne, és 24 óra alatt legyártották neki a felsőt – vallotta be újságíróknak a román teniszsztár, Simona Halep, aki tökéletesen elégedett volt az eredménnyel, így ezt a piros dresszt viselte az év első tornáján Melbourne-ben. Kis híján meg is nyerte benne az Australian Opent – a döntőt pokoli hőségben, nagy csatában veszítette el a dán Caroline Wozniacki ellenében. A mérkőzés után a román sportoló kórházba is került dehidratáltság miatt.

A világsajtó számára nem csak emiatt lesz emlékezetes a mérkőzés – az utóbbi évtizedekben nem fordult elő olyan, hogy egy Grand Slam-döntőt úgy vívott volna meg a világranglista első és második játékosa, hogy egyikük logómentes ruhában-cipőben lép pályára, mert nincs technikai szponzora.

Most ez történt: négyéves együttműködés ért véget Simona Halep és a német sportszergyártó multi között tavaly december 31-én, és a folytatásról nem tudtak megegyezni. Halep egy Twitter-üzenetben így búcsúzott a cégtől tavaly év végén: „Köszönet a nagyszerű négy évért, @adidastennis, és külön ölelés Claus Martennek. Egy kicsit szomorú vagyok, ugyanakkor izgatott is a jövőt illetően. Boldog új évet mindenkinek, és sok szerencsét 2018-ra!”

A világsajtó kínosnak és felháborítónak tartja az esetet. Az El Pais azon kesereg, hogyan fordulhat elő, hogy a világ aktuálisan legjobb teniszezőnője nem talál szponzort magának (a megnyert döntő miatt azóta Wozniacki helyet cserélt Haleppel a világranglistán – a szerk.). Normális, hogy a világ legjobbja a netről kénytelen öltözködni? – teszik fel a kérdést.

Halep egyébként hatalmas gesztust is tett a torna szervezőinek azzal, hogy az egyik mérkőzésen egy olyan napellenzős sapkát viselt, amely az Australian Open logóját tartalmazza, és kapható a rendezvény ajándékboltjában. Percek alatt el is fogyott az egész.

A brit Daily Mail azt írta: felháborító, hogy a romániai sztárral nem tudott megegyezni a korábbi szponzora.

Martina Navratilova, a női tenisz nagy alakja már sokkal erősebben fogalmazott, szégyennek nevezve, hogy szponzor nélkül maradt a világelső. A cseh legenda szerint Halep annak az áldozata, hogy nő és hogy Romániában született – egy listavezető férfival nem fordulhatna elő ilyen megaláztatás. Talán az a baj, hogy nem magas és szőke? – tette fel a kérdést, és kifejezte reményét, hogy a nagyszerű személyiséggel rendelkező román sportolónő stábja minél hamarabb talál egy sportszergyártó céget támogatónak.

Lukács Csaba / Magyar Nemzet

5 hozzászólás

  1. Gorcsa

    Hááát… Az ördög tudja! Végre van valaki, aki tenni is próbál, aki eredményt is ér el, s akkor az a jutalma, hogy kikiáltják botrányhősnek. Miért is? Mert egy multicég nem hajlandó neki kifizetni azt, ami a munkája után szerinte neki jár. Nem csodálkoznék, ha visszavonulna, s találna magának valami polgári figlalkozást. Pl. Edző lenne, vagy professzor a testnevelési egyetemen. Aztán, egyék meg amit főztek!

    Válasz
  2. Bodor Miklós László

    Kedves L.Cs.!
    “(téma)Szegény ember vízzel főz.”

    Válasz
  3. Névtelen

    Végzettségem alapján magam is újságíró lehetnék, de csak szépirodalommal foglalkozom.
    A “szakma” szabályait azért ismerem….
    A “Szegény ember vízzel főz.” – mondás jut eszembe a szösszenetről.

    Válasz
  4. hÍMES TOJÁS

    Lukács Csaba bombasztikus CÍME ALATTI beszámolóban semmi bombasztikusat nem találtam. /!!!/ Mi lehetne az a nagy botrány ebben a ruha ügyben, amire a cím utalhatna??? — Nem találtam.
    Akik ezzel az üggyel törekedtek BOTRÁNYKÉNT foglalkozni, vagyis “botrány van”- t kiáltoztak a logótlan dressz miatt, azok szerintem CSAK MAGUKNAK PRÓBÁLTAK HÍRVERÉST, REKLÁMOT GENERÁLNI.
    Ebbe a “folyamba” igyekezett “megmártani” a Magyar Nemzetet Lukács Csaba szerző is. és ha itt van botrány, akkor gondolom ez az. De még ez SEM MONDHATÓ NAGYNAK!

    Válasz
  5. Tóducz

    Nem kell dresszdrámát csinálni az ügyből. Kiszáradt (dehidratálódott) a téma?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük