Az Interreg Duna 2014–2020 támogatási program részeként újabb projekt indult az Őrkőn a roma integráció elősegítése érdekében, pontosabban egy újabb szakaszához érkezett az az önkormányzat által működtetett, RARE rövidítésű nemzetközi program, amelyben nyolc országból összesen huszonegy partner vesz részt, és amely kifejezetten a munkaerőpiac, a foglalkoztatás oldaláról próbálja előmozdítani a romák helyzetét.

Őrkői hétköznapok. Albert Levente felvétele

A RARE-nak Sepsiszentgyörgy önkormányzata mellett partnere még Romániából az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a bukaresti Együtt Ügynökség nevű roma jogvédő civil szervezet, valamint a Máltai Szeretetszolgálat szentgyörgyi képviselete.

Az említett szervezetek egy sor más civil szervezettel együttműködésben arra törekednek, hogy javítsák a romáknak szóló szolgáltatásokat, szorosabb együttműködést hozzanak létre az önkormányzat és a különböző intézmények között.

Buja Gergely, a polgármesteri hivatal pályázati és programirodájának munkatársa lapunknak elmondta: az Őrkő mint marginalizált környezet (fotó) nagyon sok programnak a helyszíne volt már, de ezek többnyire nem több területet is átfogó, integrált beavatkozások, ezért ők olyan akciótervet készítenek, amely minden szempontot figyelembe véve egy irányba próbálja csatornázni a beavatkozási kedvet, pénzt és azt a tapasztalatot, ami már megvan ezen a téren Sepsiszentgyörgyön.

A 2017. január elsején indult két és fél éves program része az a kísérleti projekt, amely egy 30–40 fős célcsoport munkaerőpiaci integrációját próbálja elősegíteni.

Mivel az őrkői romáknak nagy általánosságban alacsony az iskolázottsági szintjük, így alig van lehetőségük legális munkahelyen dolgozni, olyan képzési programot indított az önkormányzat, mely során első körben azokat a legfontosabb készségeket próbálják fejleszteni – írás-olvasás, románnyelv-ismeret, önismeret, önbizalom –, amelyek hiányában nagyon kevés eséllyel helyezkedhetnek el.

Az elmúlt héttől hétfő délutántól zajlanak a képzések kisebb, 7–8 fős csoportokban, ugyanis annyira eltérő képességű, felkészültségű emberek vesznek részt ezeken – egyesek analfabéták, mások 8 osztályt is elvégeztek –, hogy a beavatkozás így tűnik a legeredményesebbnek. Ennek a képzésnek a lebonyolítását a Caritas és az Esély Egyesület munkatársai vállalták fel, a program végén pedig gyorstalpaló szakképzésre is sor kerül: egy akkreditált felnőttképző szervezet olyan szakmákat tanít az érdeklődőknek, amelyek – képességeiket és a munkaerőpiac által felkínált lehetőségeket figyelembe véve – valóban hasznukra válhatnak. Buja Gergely elmondta, egy szentgyörgyi vállalkozókkal folytatott korábbi megbeszélés során nyitást tapasztaltak a roma közösség irányába, többen is jelezték, hogy nincsenek etnikai jellegű fenntartásaik, és annyira szükségük van munkaerőre, hogy szakképzetleneket is felvennének, de írástudatlanokkal azért nem tudnának boldogulni. „Ha már van egy ilyen szerencsés helyzet, megpróbáljuk egymáshoz igazítani a keresletet és a kínálatot” – mondta Buja Gergely, hozzátéve, hogy a munkaerő-elhelyezési ügynökség növekvő munkavállalási kedvet tapasztal az őrkőieknél: egyre többen próbálnak vállalkozni, és sokan járnak külföldre dolgozni. Ezek az emberek cirkuláris migrációt folytatnak – jegyezte meg –, hisz általában tavasztól késő őszig idegenben élnek, és a gyerekeiket is magukkal viszik, aminek az iskolai tanulmányok látják a kárát.

Nehéz megváltoztatni  a mentalitásukat, hisz Romániában a szociális háló nem a munkavállalást segíti elő, inkább a szociális segélyeket osztogatja. Sokan megszokják ezt a fajta kényelmet, és ahelyett, hogy saját kezükbe vennék a sorsukat, a túlélésre rendezkednek be. Buja Gergely hozzátette: Sepsiszentgyörgy önkormányzata nagyon szeretne változást látni az Őrkőn, amit a Sepsi GAL Egyesület ugyancsak a közelmúltban induló és 2023-ig tartó átfogó fejlesztési programja is igazol, mely a RARE-nál mélyebbre ható, infrastrukturális beruházásokat is tartalmazó integrált projekt lesz, és az Őrkő mellett a Csíki negyedre és Szépmezőre is kiterjed.

Nagy B. Sándor / Háromszék