Hat-hét évvel ezelőtt, amikor a gazdasági válság Európa-szerte pusztított, eladósodásról, jövedelmek visszaeséséről, megszorító intézkedésekről, munkahelyek megszűnéséről, elszegényedésről érkeztek hírek, Magyarország pedig Görögországhoz hasonlóan államcsőd közeli helyzetbe jutott, akkor ismerkedtünk ezzel a kifejezéssel: unortodox.
A 2010-es választásokon kiütéses győzelmet arató Fidesz–KDNP-kormány saját gazdaságpolitikáját illette e jelzővel, mely olyan intézkedéseket takart, amelyek nem voltak megszokottak Európában, mi több, hatalmas ellenkezést váltottak ki azokból a körökből, amelyeket a méltányos közteherviselés jegyében Budapest „bevont” a pénzügyi krízis okozta károk enyhítésébe.
És miközben Európa nagy részén, köztük Romániában, a Nemzetközi Valutaalap parancsára példátlan megszorításokkal – fizetések, szociális járandóságok levonásával, áfaemeléssel stb. – próbálták helyreállítani a költségvetési egyensúlyt, Magyarországon „hazaküldték” az IMF-et, és egyebek mellett a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások államosításával, a krízis közepette a tőkét és profitot kivonó, banki, energetikai, közműipari ágazatokban tevékenykedő mamutcégek megadóztatásával kezelték a helyzetet.
Sikeresen: Magyarország gazdasága egyenletes fejlődésnek indult, az államadósság csökken, a költségvetési egyensúly pedig egy percig sincs veszélyben.
De miért érdemes felidéznünk ezt a hat-hét évvel korábban indult történetet?
Leginkább azért, mert a Liviu Dragneáék által az éj leple alatt újraírt kormányprogramban több olyan elemmel találkozhatunk, mely első ránézésre a magyar unortodoxiára emlékeztethet: itt is felmerült a magánnyugdíjpénztárak államosítása – noha látszólag visszakoztak –, továbbá Romániában is a nagy multik megadóztatásának szükségességével indokolják a tervezett átalakítást.
Felületes ismeretek birtokában adná is magát a következtetés: sikerre vezethet a román unortodoxia is, előlegezzük meg a bizalmat a kormánynak, amíg majd megteremti nekünk a tejjel-mézzel folyó Kánaánt.
Csakhogy meglehetősen torz e párhuzam, a két út között ugyanis sokkal több és sokkal jelentősebbek a különbségek, mint a hasonlóságok. És itt nemcsak arra gondolunk, hogy Orbán Viktorral szemben Liviu Dragnea a legnagyobb jóindulattal is csak egy sunyi kis teleormani ügyeskedőnek nevezhető, nem pedig vízióval rendelkező államférfinak. Gazdaságpolitikai szempontból ennél fontosabb eltérés, hogy a magyar unortodoxiát válságkezelési célból vezették be azért, hogy a pénzügyi krízis számláját ne csak a lakosságnak kelljen fizetnie, míg Romániában a Tudose-kormány akkor áll elő egy mélységesen vállalkozó-ellenes, neokommunista programmal, amikor éppen úgymond dübörög a gazdaság.
Ha pedig az Orbán-kormány válságkezelésének célja és eredménye a társadalmi feszültségek csökkentése volt, a Tudose-kormány programja inkább alkalmas ezek szítására, a magán- és állami szféra, a különféle szociális rétegek egymásnak uszítására.
Félő ezért, hogy a nagy román unortodoxia nem kezelője, hanem előidézője lesz egy újabb mély gazdasági és társadalmi válságnak.
Farcádi Botond / Háromszék