PSD organizează un mare miting pentru susținerea familiei tradiționale; Dragnea: ”Vrem să nu mai existe niciun echivoc în privința abordării partidului”

Liviu Dragnea / Fotó: libertatea.ro

Nagygyűlést szervez május második felében a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy egyértelművé tegye: támogatja a “hagyományos családot”, vagyis azt az alkotmánymódosító kezdeményezést, amely “egy férfi és egy nő” házasságaként határozná meg a családot, a jelenlegi alaptörvényben szereplő “házastársak” kifejezés helyett.

A nagyszabásúra tervezett megmozdulás megszervezését Liviu Dragnea pártelnök jelentette be hétfőn, a PSD végrehajtó bizottságának ülése után. Időzítését azzal indokolta, hogy célegyenesbe érkezett annak a polgári kezdeményezésnek a parlamenti elfogadása, amellyel a – több mint hárommillió támogató aláírást összegyűjtő – Koalíció a családért nevű ökumenikus ernyőszervezet akar alkotmányos akadályt görgetni a melegházasság esetleges későbbi törvényesítése elé.

A PSD azt szeretné, hogy a család alkotmányos meghatározásának módosításáról mielőbb megrendezhessék a népszavazást, ennek előkészítése érdekében pedig nemrég úgy módosították a referendumtörvényt, hogy a népszavazás kiírásának időpontjába Klaus Iohannis államfő – a PSD politikai ellenfele – ne szólhasson bele.

A PSD végrehajtó bizottságának üléséről távozó Dumitru Buzatu, a párt Vaslui megyei szervezetének elnöke azt mondta, hogy a nagygyűlés másik témája a hagyományos család támogatása mellett a román centenárium – Nagy-Románia létrejötte századik évfordulójának – megünneplése lesz.

A román ellenzéki média szerint a PSD a kormányát érő sorozatos támadások – a korrupcióellenes jelszavakkal szervezett ellenzéki tüntetések és a bérpolitikával elégedetlen szakszervezeti demonstrációk – miatt keres ürügyet arra, hogy erejét és támogatottságát az utcán bizonyítsa. Április 25-ére a bérpótlékok lefaragásával elégedetlen Sanitas egészségügyi szakszervezet hirdetett tüntetést, május 12-én pedig az igazságszolgáltatás átszervezése és a büntetőjog korrupcióellenes szigorának enyhítése ellen tiltakozó civil szervezetek jelentettek be újabb nagyszabású megmozdulást Bukarestben.

Baranyi László / MTI

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.