Fotó: romania-actualitati.ro

Nagyszabású nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak Romániában, amelyen azt ellenőrzik, mennyire tudnak hatékonyan fellépni a hatóságok egy pusztító erejű földrengés esetén.

Az öt napig tartó SEISM-2108 elnevezésű gyakorlat szombaton kezdődött. Forgatókönyve szerint a Richter-skála szerinti 7,5-ös erősségű földrengés rázta meg Románia délkeleti részét, és elsősorban a fővárosban követelt áldozatokat. A reggel 9 órakor kiadott riasztást követően a katasztrófavédelem több tucatnyi egységét indították Bukarestbe, de a belügyminisztérium más egységei és a katonaság is részt vesznek a "mentésben".

A képzeletbeli természeti katasztrófának az első 12 óra végén megvont mérlege azt mutatta, hogy országszerte 450 halott elszállításáról 1800 sebesült ellátásáról és 3200 eltűnt, feltehetően a romok alatt rekedt ember mentéséről kell gondoskodniuk a hatóságoknak – közölte Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár, a SMURD rohammentő-szolgálat alapítója.

Ekkora feladattal a bukaresti kórházak és mentőegységek nem lennének képesek megbirkózni, ezért Románia nemzetközi segítséget igényelt. A felhívásra Izrael, Bulgária, Ausztria, Magyarország és Olaszország is speciális mentőegységeket, tábori kórházakat, orvoscsoportokat, valamint különböző felszereléseket küldött Romániába.

Mintegy 30 ezer lakás nélkül maradt túlélő elszállásolása érdekében két Bukarest környéki stadionban kezdték meg ideiglenes menekülttábor kialakítását.

A román hatóságok annak tudatában szervezték a gyakorlatot, hogy az elképzelt vészhelyzet bármikor valósággá válhat: a földrengések szempontjából Bukarest az egyik legveszélyeztetettebb európai főváros. A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 41 évvel ezelőtti 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, több mint 11 ezer ember megsebesült. Romániában akkor 35 ezer lakás semmisült meg, Bukarestben 33 magas épület dőlt össze.

Baranyi László / MTI