Fotó: Filimon Jancsi

Az Olvasók éjszakája elnevezésű rendezvénysorozat keretén belül Nyitrai Károly tollrajzaiból és grafikáiból nyílt kiállítás augusztus 31-én, csütörtök délután a Fő utcai R&R Könyvszalonban.

Nagyváradi nappalok és éjszakák című kiállítás díszvendége Ferenczy Béla, vagy ahogy sokan ismerik, „Citromka” grafikusművész volt. A tárlatot maga a művész nyitotta meg, elmondva azt, hogy fiatal kora óta szeret rajzolni és festeni. A ’90-es években tagja volt az amatőr festők váradi szervezetének, de aztán, különféle okok miatt abbahagyta ezt a tevékenységet.

Húsz évnyi kihagyás után, barátok és ismerősök buzdítására újra kézbe vette a tust és az ecsetet. Autodidakta módon sajátította el a különféle technikákat, és saját bevallása szerint, a barátoktól kapott elismerések adnak neki erőt a következő képek elkészítéséhez. Ferenczy Béla grafikusművész méltató beszédéből megtudhattuk, hogy sok éve ismeri már Nyitrai Károlyt és elismerően megjegyezte, hogy bármelyik itt látható alkotását szívesen magáénak vallaná. Az esemény egyik legkedvesebb momentuma az volt, amikor megszólalt a művész édesanyja is, elárulva azt, hogy fia már gyermekként figyelemreméltó rajzokat készített, és tehetségét a dédmamájától örökölte, aki festészettel is foglalkozott.

A kiállított képek azt igazolják, hogy a postai alkalmazottként dolgozó grafikus Várad szerelmese, munkáin városunk emblematikus épületeit örökítette meg. Képei élethűen, a legapróbb részletek kidolgozottságával ábrázolják városunk egy-egy közismert szegletét: az újonnan elkészült Szent László teret, impozáns szecessziós palotákat és templomokat, a Bémer-teret uraló színházat, no és a Köröst.

A hangulatos kis üzlet látogatói megszokhatták már, hogy a könyvszalon tulajdonosai minden hónap utolsó csütörtöki napján jelentős árcsökkentéssel kedveznek a betérőknek, akik ilyenkor a helyben fogyasztott kávét és hűsítő italokat is olcsóbban szürcsölhetik. Mivel a könyvszalont a közeljövőben átalakítják, a kiállított képeket két héten át lehet megtekinteni a Fő utca 22. szám alatti R&R könyvesboltban.

Schönberg Éva / Reggeli Újság