Forrás: varad.ro

Nagyszabású monográfia készült Nagyváradról: Kormányos László mintegy 850 oldalas kötetét, amely a kezdetektől napjainkig foglalja össze kronologikus sorrendben a partiumi település történetét, csütörtökön mutatták be az erdélyi városban.

A nagyváradi városháza dísztermében tartott könyvbemutatón Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is részt vett. Az eseményt követően az MTI-nek elmondta, hogy a több mint kétezer illusztrációt és térképet tartalmazó, Nagyvárad krónikája című kötet Nagyvárad és környékének a történetét mutatja be a honfoglalást megelőző koroktól kezdve. Rámutatott: ez olyan krónika, ami más magyar városok esetében nem készült. Budapestről ugyan íródott ehhez hasonló átfogó mű, de annak kivitelezési színvonala nem éri el a nagyváradit – fogalmazott az államtitkár.

Potápi Árpád János méltatta a szerző teljesítményét, és hangsúlyozta, hogy Nagyvárad mindig Kelet-Magyarországnak, Partiumnak és a bihari régiónak kiemelkedő egyházi, gazdasági, politikai, közigazgatási, oktatási, kulturális és közlekedési központja volt, és ez így van ma is. Potápi szerint ez a mű azt jelképezi, hogy a helyi magyarság büszke a múltjára, a jelenére és bizakodva tekint a jövőre is.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága 5 millió forinttal támogatta a kétezer példányban kinyomtatott mű megjelenését – mondta Potápi Árpád János.

A kötet a kezdetektől napjainkig foglalja össze kronologikus sorrendben az elérhető források alapján Nagyvárad történetét. A közel egy évtizeden át készült kiadvány minden idők egyik legfontosabb váradi könyves vállalkozása.

A krónika lapjain kirajzolódnak a város történetének legfontosabb, sorsfordító eseményei, a meghatározó személyiségek a politika, az egyház, a kultúra világából, továbbá az egyes korszakok társadalmának világa, háborús és békés időszakok, ünnepek és hétköznapok.

A kötet a Várad kulturális folyóirat, a Varadinum Kulturális Alapítvány és a Holnap Kulturális Egyesület erőfeszítéseinek köszönhetően látott napvilágot.

MTI