Napra pontosan 80 éve hirdették ki a II. bécsi döntést

Illusztráció / A II. bécsi döntés (1940. augusztus 30.) értelmében Erdélybe bevonuló magyar csapatok a Királyhágó térségében (Fotó: MTI/Reprodukció)

A második bécsi döntést napra pontosan nyolcvan éve – 1940. augusztus 30-án – hirdették ki és írták alá a tengelyhatalmak (Németország és Olaszország), valamint a két érintett ország – Magyarország és Románia – külügyminiszterei.

Ezt megelőzően nagyon kiéleződött a helyzet a két – egyébként szövetséges – ország között, és a teljes magyar hadsereget is mozgósították. A döntés értelmében Észak-Erdélyt Magyarországnak juttatta, így ismét az ország része lett 43 ezer négyzetkilométernyi terület a trianoni határtól a Székelyföldig, 2,4 millió lakossal.

A bécsi döntésekről alig esik szó, ezek a kérdések nem tisztázottak a közvélemény számára sem, de mivel életünk részét képezi beszélnünk kell róla – mondta Lehőcz László közíró a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hozzátette, aktuálissá teszi a kérdést az, hogy

a román politikában olyan kezdeményezések láttak napvilágot az utóbbi évben, amelyek kimondottan kapcsolódnak a bécsi döntéshez is

– ezért is beszélni kell róla. A bécsi döntések nem hoztak megoldást, mert ha valóban eredményesek lettek volna, akkor valószínűleg a második világháború után nem törlik el mindenféle következmény nélkül – magyarázta.

A Magyarország által visszakapott területek déli határait maga Hitler húzta meg. A döntést nagy lelkesedéssel és üdvrivalgással fogadta a magyar lakosság mind Magyarországon. Az ország vezetői azonban sokkal visszafogottabbak voltak, mert tudták, hogy ennek még nagy ára lehet.

Hitler kiegyensúlyozott döntést akart,

mert el akarta kerülni, hogy szövetségesei háborúba keveredjenek egymással,

hiszen egy ilyen konfliktus komolyan veszélyeztette volna az Anglia elleni küzdelem sikerét.

Románia tengelyben tartása elsősorban a havasalföldi olajmezők miatt volt fontos, míg Magyarország földrajzi helyzetének köszönhette kedvező alkupozícióját – részletezte.

A második bécsi döntés kihirdetésére a Belvedere-palotában, 1940. augusztus 30-án került sor. A német–olasz bizottság határozata értelmében Magyarország Erdély területéből mintegy 43 000 négyzetkilométert kapott vissza, melynek 2,4 milliós lakosságából 1,3 millió fő vallotta magát magyarnak.

Ez a döntés tehát főként Magyarország számára volt kedvező,

nem véletlen, hogy – a korabeli beszámolók tanúsága szerint – az új határvonalak kihirdetésekor Mihail Manoilescu, Románia külügyminisztere a sokktól el is ájult –részletezte Lehőcz.

Az első, felvidéki területnyereséget eredményező bécsi döntéshez képest a második kevésbé volt igazságos, de ebben az erdélyi népesedési viszonyok is komoly szerepet játszottak, hiszen a romániai magyarság zöme – a Partium mellett – a Kárpátok délkeleti sarkában fekvő Székelyföldön élt.

hirado.hu

29 hozzászólás

  1. wa1907

    Ajánlom mindenkinek ezt a filmet. “Így veszett el Erdélyország” 1940-1944

    Válasz
  2. antal m.

    Diktátori roham döntések, annyit is tartott, annak isszuk a levét!

    Válasz
    • Szekely Attila

      antal m. , a kommunizmusnak es az azt koveto rendszervaltasnak hazudott modszervaltasnak a levet isszuk!!! Vagy is annak , hogy mar tobb mint 75 eve a csonka-Magyarorszagon is idegenek es idegen erdekeket kiszolgalok uralkodnak rajtunk.

      Válasz
      • László Ferenc

        Szekely Attila 2020. augusztus 31.-n 17:19 közelében
        Szekely sze@@s Attila!
        Hol marad a mai magyar kormány alázása?
        Numai până acum a durat mandatul tovarășului maior?
        Remélem, nem beteg?

        Válasz
        • Szekely Attila

          Laszlo Ferenc , osszetevesztettel valamelyik volt kommunista elvtarsaddal ?

          Válasz
          • László Ferenc

            Szekely Attila 2020. augusztus 31.-n 21:30 közelében
            Csökken a hozzászólásának a színvonala?
            Hol maradnak a vöröskatonák és a mai Fidesz miniszterek közötti vérségi kapcsolatok?
            (ha valaki nem értené, akkor jelzem – én csak idéztem Sz.A. egy régebbi okfejtéséből!)

          • TÓDUCZ

            Nyúlugrasztó primadonna László úr, az Önéi is rohamosan zuhannak!

      • antal m.

        Sz.A. !
        Mindent napirenden, nem lehet le nullázni!

        Válasz
        • TÓDUCZ
  3. Szekely Attila

    A budapesti FIDESZ-es babkormany volt kommunista elvtarsai most kussolnak mint az a valami a fuben , miert nem augusztus 30-an van az osszetartozas napja? Talan sertene a teruletrablok erzekenyseget?

    Válasz
    • László Ferenc

      Szekely Attila 2020. augusztus 31.-n 11:12 közelében
      Szekely sze@@s Attila!
      Csak egyetlen politikai pártot és ahhoz kötődő kormányt mutasson, amelyik annyit segítette Erdélyt (és más elszakított nemzetrészeket) mint a mai Fidesz kormány!
      Ezért érthetetlen az a gyűlölet, amit állandóan kinyilvánít!
      Az még csak érthető, hogy anno 30 éve feladatot kapott – de vegye már tudomásul, véget ért az “Aranykor”, – már élje a nyugdíjasok életét (kiemelt nyugdíjával!) és foglalkozzon az unokájával – a magyar kormány helyett!

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Nyúlugrasztó primadonna László úr, mint egy tehetséges pillangó, visszaszállt rólam Sz.A.-ra?

        Válasz
        • László Ferenc

          TÓDUCZ 2020. augusztus 31.-n 19:47 közelében
          Kedves Dilibogyós doki!
          Megint elfelejtette bevenni a Reagilat?
          Tetszik tudni doktor úr, hogy azt folyamatosan kell szednie?
          Ha egyszer is kihagyja, akkor jelentkeznek – a magyar szlengben így mondják – “szófosása” keletkezik a páciensnek – mint a doktor úrnak és akkor leül a gépe elé és késztetést érez arra, hogy minden beíróhoz legyen egy ‘kedves’ mondata!
          Jóindulatú bejegyzése még véletlenül sem!
          Nagy tisztelettel kérem, ha elolvasta ezt a bejegyzést – és ír hozzá egy pikírt megjegyzést – NE FELEJTSE EL BEVENNI A DILIBOGYÓT!

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Mondja nyúlugrasztó primadonna László úr, a gyógyszer ügynökösködésen kívül máshoz is ért, például a porszívó ügynökösséghez?

        • László Ferenc

          TÓDUCZ 2020. augusztus 31.-n 19:47 közelében
          Ne idegeskedjen doki! Ami késik, az eljön! Csak nyugi!

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Repeskedve várom.

      • Szekely Attila

        Laszlo Ferenc , hagyd mar azt az itt a piros , hol a pirost vagy is , hogy van rossz es jo kommunista , probalj meg nemzetben gondolkodni!!!

        Válasz
        • László Ferenc

          Szekely Attila 2020. augusztus 31.-n 21:56 közelében
          Ez az, hogy én – családi identitásomból kifolyólag – már fiatal koromtól fogva nemzetben gondolkodom, amit minden esetben ki is nyilvánítok és tevőlegesen teszek is érte – nem úgy, mint egyesek, akik csak a Kárpátok Géniusza halála után jöttek rá, hogy “jövedelmezőbb”, ha zászlót cserélnek!

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Nyúlugrasztó primadonna László úr, milyen identitásból kifolyólag?

      • Szekely Attila

        Laszlo Ferenc , az sem erdekel , ha Orban Viktor elvtars vagy a penztarossa Meszaros Lorinc neked adta az alsogatyajat is.

        Válasz
        • László Ferenc

          Szekely Attila 2020. augusztus 31.-n 22:41 közelében
          Aj aj sze@@s Attila!
          Ezt a “kulturált” hozzászólást is a vörös diplomájával kapta?
          Ha látom a kulturált, visszafogott és csak a tényeknek megfelelő jövőbeni beírásait – legyen nyugodt, én is hasonló stílusban fogok rá válaszolni.
          Jó napot!

          Válasz
  4. joe

    Az Anglia elleni kuzdelem,soha sem lehetett volna sikeres,ami be is bizonyosodott. Csakhat eves kozben jon meg az etvagy,foleg ha fel is ontenek a garatr,valami derulatot,aztan mar csak szivarvanyszinben latbnak mindent. Aztan a masnapossag utan jon a kijozanodas,es a keseruseg.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Jócka bá, mikor dugul el magyarellenessége?

      Válasz
      • joe

        Mi a magyarellenesseg abban,hogy Nemetorszagnak nem volt semmi eshetosege elfoglalni Angliat? Mi zajlik le a dinnyejeben?

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Jócka bá, valami közel keleti került a kártyába, hogy került Anglia a pakliba?

          Válasz
          • joe

            Ha elolvasta a cikket,vagy csak meglatta Joet,es mar elontotte a konny a szemet duhibe? ,,mert H elakarta kerulni,hogy a szovetsehgesei konfliktusba keveredjenek….mert az komolyan veszelyeztette volna az Anglia elleni kuzdelem sikeret!!!!!! Na kapis dottore,aztan nem sikerult,csak a nepet meszarolni,aztan minnya jo a Nyilas a kontraval,de csak bog(oz)nek.

          • TÓDUCZ

            Joet nem láttam, de Jócka bá hülyeségét igen!

  5. Mikulás

    Arad, Brassó, Temesvár
    A magyarnak visszajár!

    Válasz
    • Várközi

      Akkor vissza kerülne, Feszty Árpád rég ellopott Triptichonja.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük