Szerzői jogok Markus Schreiber/Copyright 2020 The Associated Press.

Válaszokat követelnek a nyugat-európai vezetők Oroszországtól, miután Németország megerősítette, hogy Alekszej Navalnijt Novicsokkal, vagy egy ahhoz nagyon hasonló szerrel mérgezték meg.

A Novicsok idegmérget korábban Szergej Szkripal orosz kém és lánya szervezetében mutatták ki.

A vizsgálat eredményeiről a német kancellár tájékoztatta az Európai Unió, illetve a NATO tagállamait, akiket közös fellépésre szólított fel az ügyben. A harci idegméreg alkalmazását egyhangúan elítélték, így Brüsszel egy átfogó, transzparens vizsgálatot követel Oroszországtól.

Navalnijt azután szállították Berlinbe, hogy rosszul lett egy Moszkvába tartó járaton, majd kómába esett. Az orosz ellenzék biztos benne, hogy Putyin elnök áll a mérgezés hátterében: „Első perctől tudtam, hogy ami Navalnijjal történt, az minden kétséget kizáróan egy politikai akció volt a Putyin-rezsim jelenlegi leghatékonyabb, legkiemelkedőbb és legveszélyesebb politikai ellenfele ellen” – mondta Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki politikus.

A Kreml elutasította a vádakat. Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint nincs bizonyíték az állítások mögött: „A mai napig semmilyen bizonyítékot nem kaptunk az ügyben, ahogy válaszokat sem az ügyészség, vagy az orosz orvosok korábbi kérdéseire, sem pedig a német állítás alátámasztására. Nulla. Semmi” – mondta Maria Zakharova.

Oroszország már korábban tagadta a Navalnij megmérgezéséről szóló vádakat; szerintük az ellenzék csak találgat.

Euronews