Ahogy azt ígérte, tegnap jól odapörkölt a Besh o Drom! A Nightlosers a tőle megszokott játékossággal nem csak megtáncoltatta, de még röfögni is megtanította a közönséget. A deRuts megmutatta a kételkedőknek és hívőknek, mire képes a világzene: egy francia, egy osztrák és egy chilei zenész szenvedélye a dél-amerikai zene iránt. Akik a tegnapi felemelő templomi koncertről lemaradtak, ma még du. 2 órától meghallgathatják Csoóri Sándort és fiait a mérai református templomban. Az angyalok jelenléte garantált.

A Csűrfesztivál utolsó napján észak- és dél-amerikai ritmusok, magyar, román és roma világzene szól színpadon, de a napközbeni programokra is érdemes benézni. A Bivalymúzeum udvarán ismét kalotaszegi finomságokkal várják a helyi termelők a fesztiválozókat. A Csűrstúdió hűvösében ma barátok és munkatársak emlékeznek Kallós Zoltánra a Balladák filmjével. A Chill Zone-ban külföldről érkezett szakújságírók beszélgetnek a lokális és globális kultúra kölcsönhatásáról.

Mire bulizunk?

 14:00 Csoóri Sándor és fiai (HU) koncertje a Református templomban

 16.00 Eztán (RO)

 Az Eztán Együttes a magyar népzenei hagyományt oltja kortárs könnyűzenei környezetbe. Az örökölt dallamkincset úgy értelmezik újra, hogy annak letisztult szépségét és erejét újszerű nézőpontból mutatja meg.

18:00 Laura Lackey’s Rhythm Revue (USA)

Lackey’s Rhythm Revue autentikus swing, jazz, blues és calypso ritmusokkal és merész improvizációkkal várja a mérai közönséget. Az együttes 2011 óta járja az Egyesült Államokat és Európát, már a budapesti Sziget fesztivál közönségét is megtáncoltatták.

 20:00 Guajiro Calentano (MX)

A Guajiro Calentano 2013-ban alakult. Latino, karibi és afro-mexikai dallamokat játszik.

Frontembere, Manu utazásai alkalmával a son calentano és afro-guerrerense stílust kolumbiai, francia, spanyol, brazil, guadalupei stílusokkal gazdagította. Az együttes azon dolgozik, hogy megőrizzék és népszerűsítsék a Guerrero és Michoacán zenei hagyományát. Virtuóz és méltóságteljes zenéjükkel idén többször is elvarázsolták a kalotaszegi éjszakát.

20:00 Oláh Gipsy Beats (HU)

Az Oláh Gipsy Beats 2008-ban alakult Olah Gipsy Allstars név alatt, amikor a legnevesebb három magyarországi cigányzenekar vezetője csatlakozott a Romano Dromhoz. Mostani nevét 2011-től viseli a zenekar. Zenéjük egyszerre hagyományos és modern, repertoárjukban a mai napig kis közösségekbe is gyakran játszott ősi dalok mellett a modern nagyvárosi dalok keverednek szerte a világból. A tizenkét zenész és táncos alkotta csapat ritkán látható közös koncertje semmihez sem hasonlítható élményt nyújt: a valóra vált álmokat, a barátság és az oláhcigány muzsika együttes varázsát. 2017-ben az együttes elnyerte az év legjobb népzenei/világzenei lemeze díjat a No. 1 című albummal.

23.30 Táncház. Zenél az Erdőfű zenekar (HU) és meghívott zenészek Kalotaszegről és Szászcsávásról

A helyszínen és online a napijegy csak 39 lej!

Milyen helyi különlegességekkel várjuk a fesztiválozókat?

A Bivalymúzeum udvarán kalotaszegi kistermelők portékáiból válogathatunk. A múzeumban Varga György, a Kankalin Egyesület elnöke 12.00 és 16.00 órától bivalyos történeteket mesél és bivalytenyésztés történetébe vezeti be a hallgatóságot.

A Szarka telekben Folk kocsma és tánctanítás várja a felnőtteket, a házigazdák Muszka György és Ilona. A Tájházban a Szarka telek udvarán dr. Tötszegi Tekla tart előadást a kalotaszegi népviseletről 14.00 és 17.00 órától. 14.00 és 16.00 órától tárlatvezetés lesz a Cifraszobában.

A Csűrstúdióban 14.00-kor vetítjük a Balladák filmjét Kallós Zoltánra emlékezve. A vetítést beszélgetés követi régi barátokkal és korábbi munkatársakkal. 15.30-kor Simon Broughton Transylvania – The Band Plays On című dokumentumfilmjét vetítjük a rendező jelenlétében.

A Chill Zone-ban 13.00-tól a mexikói Guajiro Calentanóval lehet beszélgetni. 14.00-tól a globalizáció és helyi kultúra szerves kapcsolatáról beszélgetnek zenei szakemberek és újságírók szerte a világból.

Részletes program itt: http://www.meraworldmusic.com/program

Mivel várjuk a gyerekeket?

A Csűrfiában a MókaTár és a Hagyományok Házának csapata várja a gyerekeket kézműves foglalkozásokkal 10.00-től 18.00-ig. 13.00-kor kezdődik a mesemondás, 16.00-kor játékos tánctanítás, 16:40-kor  népdaloktatás lesz.

Ott leszünk! De hogyan?

Méra csupán 13-km-re van Kolozsvártól, könnyen megközelíthető vonattal, busszal és biciklivel is. A fesztivál ideje alatt a Kisállomástól és a Magyar Operától éjszaka is rendszeresen járnak buszok Mérára és vissza.

Menetrend itt lefele görgetve: http://www.meraworldmusic.com/

A program támogatói: a Román Nemzeti Kulturális Alapkezelő (Administraţia Fondului Cultural Naţional), Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Bethlen Gábor Alap, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), Communitas Alapítvány, Magyar Fesztivál Szövetség. A program kiemelt partnere a Hagyományok Háza.

Találkozunk a csűrben!

 

3 hozzászólás

  1. Varga T.

    A Balladák filmje végén ,külön köszönik a segítséget,többek között az MTA Soros alapítványnak is.

    Válasz
  2. antal m.

    ,,Húzz rá cigány szakadjon meg a húrod,,–stb. hadd kopjon a tánccipő!

    Válasz
  3. Szerénke

    Nekem a Chill Zone hangulata es programjai tetszettek. Agocs Gergő nagy figura, de komoly program a Szent Lámpások programja bizonyúlt, ahol négy ürge beszélt a népművészet, népzene kiemelt és nem ismert tehetségeinek a köztudatba való vivéséről, modern eszközökkel.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.