A Székely Nemzeti Tanács 2018. november 18-ára, 13 órai kezdettel Székely Népgyűlést hívott össze Sepsiszentgyörgy központjába, amely népgyűlés összehívása és időzítése egyre biztosabb, hogy a legalkalmasabb, figyelembe véve a már világgá kürtölt „centenárium”, valamint az ennek hatására felélénkült magyarellenesség újabb, de nem utolsó megnyilvánulását!
Egy párszor már hangoztattam, mint a Tanács egyik alapító tagja és most újra elmondom, hogy én a háromszéki székely atyámfiait népünk leglelkesebb és legkitartóbb harcosainak könyvelem el. Nem hiába gazdag a történelmük nemzetvédelmi harcokban és önfeláldozás tekintetében!
Volt még olyan székelyföldi megnyilvánulás és nem is egy, amelyekre példának okáért (és ezért harag ne essen senki részéről, mert ez a valóság) mi udvarhelyszékiek négy kiskocsival jelentünk meg, míg a háromszékiek öt nagybusszal!
Én nem emlékszem még olyan rendezvényre, habár majdnem mindegyiken részt vettem, ahol a háromszékiek ne tették volna le a garast példamutató méltósággal és komolysággal! Volt kitől örököljék a virtust, ahogy az előbbiekben már megjegyeztem és ez a hozzáállás nem maradt rejtve népünk ellenségei előtt sem!
Nem csoda tehát, ha Marosvásárhely után Sepsiszentgyörgyöt választották ki az asszimiláció legfontosabb céljául. Brassóból feljött a román áradat, Moldvából úgyszintén átjött elárasztva a színtiszta magyar várost, hogy kitartásában és erejében meggyengítse! Hogy ne legyen tiszta és nemes, mint az arany, hogy ne akarjanak egyet az ott lakók, mert akkor legyőzhetetlenné válnak!
És ha már átbillen feléről az idegen nemzetiség arányának mutatója, akkor már menthetetlen lesz Háromszék, mert az újonnan jötteknek is joguk lesz és azoknak törekvései nem fognak találni az őshonosokéval! És nem csak Háromszék, hanem Csíkszereda, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és az egész Székelyföld belevegyül az idegen tengerbe.
Nem fogják soha megérteni az egyszerű román emberek, kiket mesterségesen gerjesztett álnacionalizmussal kábítanak, de ha megértik is akkorára már késő lesz, hogy mindez nem a román nemzet érdekében történik, hanem egy maroknyi politikus anyagi javáért és hatalmáért! Hogyha a szükség azt követeli éppúgy ágyúval fognak közéjük lövetni ezután is, mint az 1907-es parasztháború idején!
Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy Háromszék utolsó csatáinak egyikét vívja meg az említett Székely Nagygyűlésen, de nem csak, hanem az egész Székelyföldért folyó csatájának egyikét! Mert ha bár egyetlen láncszem szakadjon el a megpróbáltatások hatására, az egész lánc használhatatlanná válik!
Ma tehát nemcsak a Székely Mikó Iskola léte forog kockán és nemcsak a se szeri, se száma sérelmekre adunk választ, (a legutolsó pontosan az említett iskola névtáblájának erőszakos levétele) hanem az összszékelység léte! Ezért csak Háromszék nem vívhatja meg ezt a csatát, mert az ellenség többségben van és félelmetesen fondorlatos, a legvisszataszítóbb harci eszközökben sem válogat!
Még ilyen szégyenteljes jellemek birtoklása mellett is talál barátokat, támogatókat, akik vallják és állítják, hogy „Erdély elrablásának évfordulója nem csak román, de európai örömünnep is!”
De miért is harcolna egyedül, amikor nyolc székely szék van veszélyben Erdélyben, nyolc erős láncszem?
Csak emlékeztetőül közlöm a kedves olvasókkal székely őseinknek a harci kötelezettségekre vonatkozó szigorú törvényét Szádeczky Lajos tolmácsolásával: „Fölkelésre összehívásuk véres karddal vagy a székely ispán, vagy az erdélyi vajda levele által történik, ha az egyszersmind a székelyek alispánja is. De mikor a szükség lármás hadizaj keltésére kényszerít, a veszélyt minden szék kapitányai dobokkal, „SZÁLDOBOKKAL” (zal dobonikusz) és meggyújtott farakásokkal, miket kijelölt helyeken felállított tűzhalmoknak hívnak, kiáltassák meg, s aki ezekre meg nem jelenik, fejét veszítse el!”
Meg kell érteni székely atyámfiai, mert ha Mohács sem tanított meg rá, akkor népünk tényleg menthetetlen, hogy veszélyes játék, ha a felmentő sereg nem érkezik meg, ha lappang, téblábol, hutyorog és mindig másra hárítja a felelősséget! Szapolyai egy volt és többet nem kérünk belőle! De minek is legyen felmentő sereg, ha mind ott leszünk, amikor kivonulnak a székek:
– Marosszék!
– Gyergyószék!
– Udvarhelyszék!
– Csíkszék!
– Bardócszék!
– Kézdiszék!
– Szepsiszék!
– Orbaiszék!
Azután intézhetjük vitás kérdéseinket, mert meggyőződésem, hogy van közöttünk, székelyek között is amit nem lehet szőnyeg alá söpörni, bárhogy is akarják egyesek!
A történelmünk kezdetétől minden székelynek egyformán szava volt, joga volt és senki a törvényeinket át nem hághatta lett, légyen az a legnagyobb vezér is!
Nemrég a katalán sorstársaink egymillión mentek ki, hogy sérelmeik orvoslását kérjék! Mi a szkíták és a hunok leszármazottjai hányan fogunk kimenni háromszéki testvéreink mellé saját érdekünkben? Pár százan, kétezren? Meglátjuk!
Mindenesetre az én véleményem az, hogy az a testvér, aki úgy érzi, hogy köze van saját sorsához, az ne hiányozzon azon a napon Sepsiszentgyörgyről!
Sebők Mihály