A kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Egyesület és a budapesti ERGO – Európai Regionális Szervezet a nők bántalmazásának megelőzéséről, a családon belüli erőszak kezeléséről rendez konferenciát 2019. október 12-én, szombaton 10 és 14 óra között Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban.

A Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Gellén Márton budapesti igazságügyi módszertani irányításért felelős helyettes államtitkár fővédnökségével zajló szakmai tanácskozáson a szakemberek a probléma forrását és megoldását is keresik, és arra ösztönzik az érintetteket, hogy bántalmazott helyzetüket – Juhász Szilvia versének szavainak megfelelően –  ne tűrjék el csendben, mert így az sosem ér véget, beszéljenek róla s kérjenek gyorsan segítséget.

A szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő tanácskozáson Bálint Olga, a Szentkereszty Stephanie Egyesület elnökének nyitógondolatai, valamint Gellén Márton államtitkár és Tamás Sándor tanácselnök köszöntőszavai után elsőként dr. László Éva, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatója, az ARTEMIS – Nők Az Erőszak Ellen Egyesület alapítótagja tartja meg előadását, amelyben átfogó képet nyújt a családon belüli bántalmazás területét érintő romániai intézkedésekről (kezdetektől napjainkig) és ismerteti a krízishelyzetben való hathatós támogatás sajátos szakmai, közösségi és társadalmi alapelveit.

Juhász Szilvia Bántalmazás, drog, erőszak című versének – melyből a konferencia címét is kölcsönözték – elhangzása után Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezérigazgatója járja körül a családon belüli bántalmazás, jelzőrendszer és áldozatsegítés kérdését az általa vezetett intézmény rendszerének szolgáltatásain belül.

A Valami csattant, Anya elesett" – Gyerekek a bántalmazó párkapcsolatban című kisfilm levetítése után Koós Judit rendőrőrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési, áldozatvédelmi, ifjúságvédelmi és drogprevenciós referense a családon belüli bántalmazás formáiról tájékoztat, és beszél a párkapcsolati erőszaknak a kiskorú, idős, valamint fogyatékossággal élő áldozatokra gyakorolt hatásáról.

Szünet után, amely alatt a jelenlévők megtekinthetik majd Vetró András szobrászművész kiállítását, felolvasás következik bántalmazott nők naplóiból. Ezt követően dr. Molnár F. Zsolt ügyvéd, a Budapesti Áldozatsegítő Központ szakmai vezetője a családon belüli bántalmazás aktuális magyarországi és nemzetközi állapothelyzetét vázolja fel és egyéni történeteket ismertet pozitív esetmegoldási példákkal.

A Neoton Família Egy kis nyugalmat című dalának lejátszása után Ékes Ilona, a budapesti ERGO – Európai Regionális Szervezet elnöke, volt országgyűlési képviselő a keresztény értékek fontosságáról szól, amelyek segíthetnek a családon belüli bántalmazás megelőzésében, és a férfi-nő közötti harmonikus együttműködés szükségességére is kitér, mely nélkülözhetetlen a család, a közösség, a társadalom egységének fennmaradásában. A tanácskozás Bálint Olga, a Szentkereszty Stephanie Egyesület elnökének zárógondolataival ér véget.

A konferenciának részvételi díja nincs, önkéntes adományt azonban szívesen fogadnak a „Tanácsadási Központ a Családon Belüli Bántalmazás Megelőzésére és Megfékezésére” intézmény fenntartásának és működtetésének támogatására. Mivel a férőhelyek száma korlátozott, az előzetes visszajelzések alapján pedig kiemelkedő érdeklődésre számítanak, a szervezők kérik a részvételi szándék mielőbbi jelzését az egyesület elérhetőségein (www.szentkereszty.ro/hu/).

Szentkereszty Stephanie Egyesület

A kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Egyesület a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű, családon belüli erőszak áldozataivá váló, nehéz sorsú idős, hajléktalan és más krízishelyzetben lévő személyeknek való segítségnyújtás céljával jött létre 2003-ban, a Báró Szentkereszty Stephanie (1842–1906) által 1872-ben alapított Erzsébet Árvaleány Nevelőintézet és 1874-ben létesített menedékház történelmi és erkölcsi alapjain. Az intézmény keretein belül működő, akkreditált Információs és Tanácsadási Központ elsődleges célja a felső-háromszéki lakosság egészséges életvitelének, életminőségének elősegítése, javítása. A szintén akkreditált szolgáltatást nyújtó Központ a családon belüli erőszak megelőzésére, leküzdésére célja Felső-Háromszéken a családon belüli erőszak megelőzése, a bántalmazás áldozatainak védelme, számukra biztonságos menedéknyújtás. A Központ segítséget nyújt azoknak, akiknek biztonsága, testi-lelki épsége veszélyeztetett vagy károsodott, akik önrendelkezésükben vagy szexuális önrendelkezésükben korlátozottak, akik testi, verbális, lelki erőszak áldozatai vagy elkövetői. A családon belüli erőszak áldozatai a bántalmazás miatti krízis lezajlásáig teljes körű, szakszerű ellátásban részesülnek. A Központ egyéni vagy csoportos tanácsadást nyújt a bántalmazott elvesztett kompetenciájának visszaszerzésében jogi, gazdasági, lelki és érzelmi téren egyaránt; információt nyújt az erőszak természetéről, jellegéről, dinamikájáról, és arról, hogy áldozatként a térségben milyen szolgáltatások és segítségek – munkalehetőség, bölcsőde, óvoda, iskola, jogi segítség, támogató környezet – érhetők el; pszichológiai, jogi és mentálhigiénés krízisintervencióval foglalkozik; áldozatok és bántalmazók számára tanácsadást és folyamatkövetést biztosít; továbbá fokozatosan felkészíti az áldozatokat az önálló életvitelre, támogató családi és társadalmi kapcsolatok kialakítására és ápolására. Szakemberei szociális munkások, jogászok, pszichológusok és mentálhigiénés szakemberek. A szervezet fontosnak tartja a fogyatékossággal élők társadalmi integrálásának, munkaerőpiacon való elhelyezkedésének elősegítését, és számukra új munkahelyeket is létesít azáltal, hogy biztosítja újrahasznosított anyagokból egyedi székely termékek előállításának a lehetőségét.

ERGO – Európai Regionális Szervezet

Az ERGO – Európai Regionális Szervezet 2007-ben alakult Budapesten. Célja, hogy megteremtsen egy olyan polgári réteget a társadalomban, amelynek tagjai érzékenyek egymás problémáira, kíváncsiak egymás életére, segítik egymást, különös tekintettel az emberi jogokra és a hiteles információkhoz való hozzájutásra. A szervezet nagyon hangsúlyosan segíti a családokat és azok motorjait: a nőket, nem kevésbé a gyermekeket és a fiatalokat. Az ERGO az egészséges életkezdet, az ifjúság, a család, az emberi jogok védelme és a mindezt károsan befolyásoló tényezők elleni küzdelem szolgálatában áll, és a Kárpát-medence, illetve a világ magyarságára egy egységként tekint. „Igent mondunk az életre, a családra, az időn és téren átívelő összetartozásra” – ez az ERGO hitvallása. A honlapján álló szavakat idézve: „azért fogtunk össze, hogy megismerve egymás életét, gondjait, problémáit, erőt merítsünk a találkozásból, hogy reményt, biztatást, örömet vigyünk otthonainkba, kisebb és nagyobb közösségeinkbe. Hogy a kapcsolatok, mint kis patakok, csermelyek, behálózzák a Kárpát-medencét – Európát”. Számos nemzetközi konferenciát szerveznek, dolgoznak a TeenSTAR személyiségfejlesztő szexuálpedagógiai módszer Kárpát-medencei meghonosításán és koordinálják a magyarországi áldozatsegítő központok működését. ENSZ ECOSOC kiemelt konzultatív státusuk révén részt vesznek az ENSZ civil munkájában és ajánlásokat is megfogalmaznak. A kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Egyesülettel öt éve dolgoznak együtt.

Varga Gabriella