1978. január 6-án hazatért a Szent Korona, a magyarság első számú ereklyéje az Egyesült Államokból – a közmédia csatornái ismeretterjesztő műsorokkal és dokumentumfilmekkel emlékeznek e jeles napra.

A közmédia január hatodikán délben az M5 csatornán bemutatja a Mindenki Akadémiája – Pállfy Géza: A Szent Korona című előadását. Pálffy Géza történész, a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, a téma szaktekintélye közérthetően és élvezetesen stílusban enged betekintést a legendák és mítoszok övezte korona történetébe, körüljárva annak szimbolikáját és örökségét. A Duna Televízió Hagyaték című műsorában 12.50-től az Égi korona földi őreit, a koronaőrség munkáját mutatja be, majd délután 17.00-tól a Magyar ereklyék, szent jelképek – A Szent Korona című műsort, illetve az azt követő A Szent Korona pokoljárása című dokumentumfilmet ajánljuk nézőink figyelmébe.

Díszszázad fogadta a koronázási ékszereket a Ferihegyi repülőtéren (MTI-fotó: Pap Jenő)

Szombat este 19.50-től a Duna World műsorán egy különleges tudományos-ismeretterjesztő filmet láthatnak nézőink. A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című alkotás a legfrissebb eredményekről, újdonságokról és kevésbé ismert részletekről ad számot, mindezt egy órába sűrítve.

Victor Covey, az Amerikai Nemzeti Galéria munkatársa (j) és Fülep Ferenc, a Nemzeti Múzeum főigazgatója a Szent Koronával 1978. január 5-én az Országházban (MTI-fotó: Fényes Tamás)

Az alkotók mind az öt magyar koronázóvárosba (Esztergom, Székesfehérvár, Pozsony, Sopron és Budapest), mindegyik koronázótemplom helyszínére és a Szent Korona legfontosabb őrzési helyeire, összesen húsz helyszínre kísérték el a szakértőket. A tudományos ismeretterjesztő filmben számos eddig ismeretlen koronázási kincsünk kerül első ízben alaposabb bemutatásra – például a legrégebbi koronás országzászló (1618), az első budai koronázás (1792) magyar királyi udvarmesteri pálcája vagy éppen egy elveszettnek hitt koronázási jelvény, az utolsó pozsonyi szertartáson (1830) használt koronázási cipellő. Emellett a nézők megismerkedhetnek a korona legkorábbi hiteles, részletes és színes ábrázolásának keletkezésével, Sopron elfeledett 17. századi koronázóvárosi múltjával, valamint a koronakereszt elferdülésének legvalószínűbb okaival is.

A Szent Korona 40 éve tért haza

Jimmy Carter is megemlékezett a magyar Szent Korona visszatérésének évfordulójára

Ez volt a kezdete országaink javuló kapcsolatainak, és Magyarország ekkor kapta meg a legnagyobb kedvezményt élvező állam státuszát az Egyesült Államoktól" – fogalmaz üzenetében a volt elnök.

Carter elnök Szenczy Sándor baptista lelkésznek, a magyar Baptista Szeretetszolgálat Washingtonban dolgozó vezetőjének címzett levelében intézett üzenetet a magyar néphez. A levélben a tekintélyes politikus kifejezte örömét, hogy csatlakozhat Szent István koronája visszatérésének évfordulós emlékezéseihez.

(MTI/EPA/Erik S. Lesser)

Jimmy Carter egyúttal üdvözölte a baptisták szolgálatait, Biblia-óráit és óvodás, valamint iskolás gyermekek körében végzett hivatásmunkáját is.  A tavaly ősszel 94. évébe lépő volt elnök maga is hívő baptista, aki szülővárosában, a georgiai Plainsben manapság is Biblia-órákat tart vasárnaponként a templomban.

A korona visszaszolgáltatásáról szóló döntését a krónikák szerint az amerikai és a magyar baptisták is szorgalmazták. Annak idején az Amerikai Magyar Baptista Szövetség vezetője, Haraszti Sándor Billy Grahamnak, a híres prédikátornak közbenjárását kérte a korona ügyében, és Carter elnökként Graham unszolását is meghallgatva írta alá a magyar korona visszaszolgáltatásáról szóló elnöki rendeletét.

hirado.hu ; hirado.hu