Nekem nem fáj, ha egy politikus próbál megingatni magyarságomban. Nekem nem fáj, ha azt mondja, hogy a szír és togói menekültnek több a joga Magyaroszágon, mint nekem. Az sem fáj, hogy annak idején  megtagadta tőlem az állampolgárságot, ami egyébként Isten adta jogom. Még attól sem sírom immár el magam, ha románnak titulál, s kikéri magának, hogy az anyaországban jogokra hivatkozzak.

Szóval nekem ezek már nem fájnak, mert tudom, a hataloméhség, a gazemberség, a mindenáron kormányra kerülés célja az oka mindennek, no meg az illető politikus kicsinyes jelleme.

De nekem az fáj, és nagyon fáj, amikor a testvérem kérdőjelezi meg a magyarságom, amikor a testvérem mondja azt, hogy nincs jogom semmihez, mert nem az anyaországban élek. S az még jobban fáj, amikor azzal kezdi, hogy " Én szeretem az erdélyi magyarokat, de joga ne legyen, mert az minek?". Szóval szeretsz, testvér? Miért szeretsz? Inkább úgy kérdem: hogyan szeretsz? Mennyire? Mint egy cirkuszi majmot, akit ki lehet nevetni? Esetleg mint egy alsóbbrendű lényt, aki kénytelen volt kommunizmusban élni, s ezért ( szerinted ) unintelligens a szerencsétlen?

Miért szeretsz? Mert odaadnám érted a szívem, s a lelkem? Mert mindent megteszek, hogy mikor nálunk vagy, jól érezd magad? Az utolsó morzsámat is odaadtam, mikor eljöttél hozzánk abban az átkos világban is. Pedig akkor tényleg nem volt elég, amit kaptunk nekünk sem. De eszembe nem jutott, hogy én azt megtartsam, hiszen a testvérem jött, akivel meg kell osztanom, sőt, ha kéri az egészet neki kell adnom!  Eközben te, testvér, jól érezted magad, valóban, de közben sem, és utána sem tekintettél magaddal egyenrangúnak, mert fel nem foghattad, hogy egy "román", ha még oly jól is beszéli a nyelvet, hogyan lehet magyar?

Ez fáj nekem, testvér. Érted már? Ez igenis fáj! Nem az, amit a csótányok mondanak, hangoztatnak, hanem az, amit Te mondasz, érzel.

(Tisztelettel adózom azon nem kevés magyar testvérnek, akik nem a fent leírtak szerint gondolkodnak, éreznek. De annyi mostanában megint a támadás az erdélyi magyarok felé, hogy szó nélkül nem hagyhatom. Mintha mi döntenénk kizárólag Magyarország sorsáról... )

Lakó Péterfi Tünde