Kihirdette Klaus Johannis román államfő azt a törvényt, amely a „tria­noni szerződés napjává” nyilvánítja június 4-ét Romániában. Mintha tudatosan akarná meglovagolni a magyar fájdalmat a szomszéd Románia.

Azt a napot, amely Magyarországon 2010 óta a nemzeti összetartozás napja. Gyásznapunk. (Mi más is lehetne a történelmi haza kétharmadának elvesztése, három és fél millió magyar ember elszakítása szülőföldjétől?) Románia ezentúl fényes ünneppel fog tisztelegni ezen a napon: kilobogózzák a középületeket, az intézményekben himnuszt énekelnek, a közmédiának pedig be kell számolnia a békeszerződést (ők így nevezik a gyalázatos diktátumot) éltető rendezvényekről. (Szomorú érdekesség: az elcsatolt Erdély és a Partium területe nagyobb, mint a meghagyott csonka országé.) Kelemen Hunor RMDSZ-elnök véleményével nem érdemes vitába szállni: „A román többség hatalmát fitogtató és ekképp bűntudatáról árulkodó törvényről van szó.”

„A trianoni békeszerződés – írja az új törvény – Erdélynek az Anyaországhoz (sic!), Romániához való visszatérését szentesíti […] A történelem újraírására tett bármiféle kísérlet, a revizionista álláspontok hangoztatása az Európai Unióban manapság már nem elfogadható.” Ez annyiban érdekes, mert az említett „Anyaország” alig másfél százada, 1862-ben jött létre, Havasalföld és Moldva egyesüléséből. A lexikonok ebben az „Anyaországban” semmiféle Erdélyt (amelyik ­1918-ban „visszatért”) nem említenek. Vagyis a „történelem újraírása” figyelmeztetés inkább Bukarest számára lenne megszívlelendő…

Megértem én, hogy a fiatal Romániának kellenének történelmi ünnepek – no de így? A szomszéd gyásznapjából fabrikálva?

Pilhál György / Magyar Nemzet