Könnygázzal és hanggránátokkal védik a görög rendőrök és katonák az ország Törökországgal közös szárazföldi határát. A túloldalon összegyűlt menekültek és bevándorlók közül sokan próbálnak meg átjutni a kerítésen, de ez keveseknek sikerül.

Az Euronews tudósítója a helyszínről jelentkezett:

„A kasztaniészi határátkelőnél vagyunk Evrosz prefektúrában, néhány méterre a török határtól. Ahogy láthatják is, migránsok százai gyűltek itt össze. Azt kiabálják, hogy „béke”, és „Görögország". A hatóságok szerint nagyjából tízezren táboroztak le a túloldalon" – mondta Aposztolosz Sztaikosz.

Az összecsapások már napok óta tartanak. Hétfőn egy szír menekült életét vesztette, miközben megpróbált átjutni Európába. Egy török hírforrás szerint a görög határőrök rálőttek. A BBC újságírója rögzítette a lövés utáni pillanatokat. (A twitteren már nincs fenn a felvétel; az alábbi felvételt kaptuk a Youtube-on – szerk. megj.)

„A görög vöröskereszt önkéntesei és más mentőcsapatok segítik a rendőrök munkáját. Hogyha a görög hadsereg úgy ítéli meg, hogy segítenünk kell egy menekültnek vagy egy bevándorlónak, akkor beavatkozunk. Ehhez azonban szükségünk van a görög hatóságok felhatalmazására" – magyarázta egy önkéntes.

A görög hatóságok továbbra is minden illegális határátlépőt megpróbálnak feltartóztatni, ez azonban nem tántorítja el az elkeseredett embereket. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök eddig sikeresnek ítéli meg a határvédelmi törekvéseket. A Twitteren közzétett bejelentése szerint kedden az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel, az Európai Parlament elnökével, David Sassolival és az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel együtt a határ térségébe utazik majd. A látogatás szerinte azt fejezi ki, hogy az EU támogatja a görög erőfeszítéseket.

Magyar Ádám / Euronews