„Nem lehet normálisnak tekinteni azt a Romániára jellemző társadalmi hozzáállást, hogy a családon belüli erőszakot elfogadottnak vagy ne bűncselekménynek tekintsék.” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Biró Rozália RMDSZ-es képviselő a képviselőház külügyi bizottságának elnöke.

A képviselő, aki hónapok óta munkálkodik azon, hogy a családon belüli erőszakot büntető törvények meghonosodjanak Romániában is, beszélt arról, hogy a törvényhozók meggyőzése mellett az egész romániai társadalmat rá kellene döbbenteni arra, nem lehet félrenézni, szégyenkezés miatt elhallgatni azt, ha egy családban a férj folyamatosan bántalmazza feleségét, esetleg a gyerekeit is.

Éppen így oda kell figyelni azokra a diszkriminatív jelenségekre, melyek révén a nők hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézzenek nemcsak a családokban, de sok munkahelyen is. Valamit tenni kell, hogy a hazai társadalom is rádöbbenjen, nem jó ez a jelenség, mutatott rá Biró Rozália, aki kifejtette: annak ellenére, hogy Románia másfél éve elfogadta a családon belüli erőszak visszaszorítására vonatkozó isztambuli Egyezményt, döbbenetesen nehezen lehet magukat a törvényhozókat (akiknek nagy része férfi) rávenni, rávezetni arra, hogy behatóbban foglalkozzanak a jelenséggel s azokkal a törvénymódosításokkal melyek ehhez kapcsolódnak.

Hétfőn ülést tartottak Bukarestben, melyen javasolták egy társadalmi stratégia kidolgozását. Ennek révén feltérképezik a családon belüli erőszakos eseteket, s megpróbálnak olyan felvilágosító projekteket kidolgozni, melyek révén a közvélemény nem legyint, ha megvert nőket, bántalmazott gyerekeket lát.

Mennyire lesz hatékony ez a fajta kezdeményezés, egyelőre nem tudni, sőt nem is lehetünk túl optimisták, derült az elhangzottakból, azonban ahogy Biró Rozália mintegy konklúzióként kijelentette, mindent meg kell tenni azért, hogy legalább a következő generációk lányai, asszonyai mentesüljenek azoktól a hátrányos megkülönböztetésektől, erőszakos cselekedetektől, melyekkel ma még sok nő  nem tudja felvenni a harcot. (szőke)

Reggeli Újság