Molnár Tibor, Szentegyháza polgármestere, közösségi oldalán tette közzé a település főjegyzőjének közleményét, melyből kiderül: Hargita megye prefektusa felfüggesztette a város elöljáróját tisztségéből, egy 2014-es összeférhetetlenségi ügyre hivatkozva.

Mint ismeretes, a polgármester 2011 és 2014 között, alpolgármesteri működése alatt, azzal egyidőben a Tamási Áron Általános Iskola vezetőtanácsi tagja is volt, s e két betöltött tisztsége miatt jöhetett létre az akkori, úgynevezett összeférhetetlenség.

Mindenekelőtt fontosnak tartjuk leszögezni: a 2014 óta módosult és jelenleg is hatályos törvények értelmében Molnár Tibor ügye mára már elévültnek tekinthető, egy előző mandátum során megállapított összeférhetetlenség pedig nem hat ki egy újabb (jelenlegi) mandátumra. Ennek megfelelően Molnár Tibor felfüggesztését nem tudjuk másnak tekinteni, mint ami: egy magyar elöljáró elleni újabb nyílt és brutális támadásnak.

Fotó: Molnár Tibor – Facebook

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a korábbi években megkezdődött, államilag segített magyarellenes lépések sorozata folytatódik, ugyanakkor egyértelművé kell tennünk, hogy semmilyen megfélemlítési kísérletnek nem fogunk engedni, s célunkat, hogy az új magyar egység megteremtésével erősebb közösségeket és hatékonyabb magyar képviseletet hozzunk létre, a bukaresti főhatalom ellenében is elérjük!

Épp ezért kiállunk Molnár Tibor mellett, s minden rendelkezésünkre álló eszközzel azon leszünk, hogy igazát jogi úton is bizonyítani tudja. Meggyőződésünk, hogy ezen újabb magyarellenes esetet – a közelgő önkormányzati választásokra való tekintettel – jelzésértékűnek is szánták, s ezzel együtt le kell szögeznünk: mindennemű megfélemlítési kísérlet csak újra és újra megerősíti hitünket abban, hogy az egységes erdélyi magyar nemzeti oldal gondolata és gyakorlata az egyetlen valós önvédelmi lehetőség.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Molnár Tibor polgármester mandátumának felfüggesztésére vonatkozó prefektusi döntés, egy olyan 2014-es feljelentés következménye, melyet a nyilvánvaló politikai leszámolás szándékával egy, az akkori RMDSZ-frakcióban tevékenykedő tanácsos és társai láttak el kézjegyükkel. Az Erdélyi Magyar Szövetség vezetőiként számunkra felfoghatatlan, hogy magukat magyarnak valló politikusok, ártó szándékkal, pillanatnyi politikai haszonlesésből feljelentést tesznek településünk egy ártatlan, köztiszteletnek örvendő magyar elöljárójával szemben.

Végezetül arról biztosítjuk a román állami segédlettel, a korábbi RMDSZ-es polgármester érdekei szerint, kollégáinak kezdeményezésre indított eljárás tetteseit, hogy Molnár Tibor polgármester mögött felkészült, elkötelezett és erős csapat áll, mely minden körülmények között biztosítani fogja Szentegyháza elmúlt években elindult fejlődésének folyamatosságát.

Az Erdélyi Magyar Szövetség nevében,

Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke