Határozottan elutasítja az aradi önkormányzat, hogy az egykori Vörös Trikó nevű kötöttárugyár helyére tömbházat építtessen a telek tulajdonosa. A városháza parkot szeretne ott létesíteni, és ennek érdekében megkezdi a kisajátítási procedúrát.

A szóban forgó terület | A polgármesteri hivatal felvétele

Két éve jelentette be az akkor hivatalban lévő Gheorghe Falcă polgármester, hogy a Hegyalja tér és a Liget szomszédságában lévő területen parkot kíván létesíteni. Ezt megerősítette a jelenlegi megbízott elöljáró, Călin Bibarț is.

„Nemet mondunk a tízemeletes tömbház építésére. A terület a város közvagyona lesz, és az aradiakat fogja szolgálni” – idézte a polgármesteri hivatal közleménye Bibarțot.

A két világháború között épült, majd az államosítás után a szocialista ipar egyik zászlóvivőjeként számon tartott volt Vörö Trikó épületeit már lebontották, a telket felverte a gaz, az ingatlan különböző privatizációs machinációk révén egy temesvári vállalkozás tulajdonába került.

Az aradi önkormányzat megkezdi a terület kisajátítását, és ha kell, bírósági úton is érvényt szerez akaratának. „Mivel közterületnek és a közhasznú célra akarjuk fordítani, nyert ügyünk lesz” – fogalmazott a polgármester.

Aradi Hírek