Marian Cucșa, a Román Hírszerző Szolgálatot (RHSZ) felügyelő parlamenti bizottság volt alelnöke a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, az RHSZ szerint nem jelentett veszélyt Románia integritására a székelyföldi autonómiatervezet miatt április végén kirobbant botrány.

Fotó: 7 Iași

Mint ismert, az autonómiatervezetet a képviselőház hallgatólagosan elfogadta, ezt követően tartotta meg Klaus Iohannis államfő rossz emlékű beszédét, amelyben azzal vádolta a Szociáldemokrata Pártot, hogy eladja a magyaroknak Erdélyt. Az autonómiatervezet rekordidő alatt a szenátus elé került, mely aztán döntő többséggel elutasította a tervezetet. Marian Cucșa szerint a bizottság, illetve a képviselőház elnöke is kérte az ügyben az RHSZ álláspontját, a titkosszolgálat szerint pedig az autonómiatervezet „nem jelentett veszélyt az ország integritására”.

Háromszék