A Sepsi OSK–FCSB vasárnapi élvonalbeli mérkőzést előkészítő technikai gyűlésen kiderült, hogy az érvényben levő szabályozásnak köszönhetően nem lehetséges az óriás kürtőskalács szétosztása a fővárosi szurkolók körében.

A szentgyörgyi labdarúgóklub sajtóközleményben ismertette, hogy az illetékes hatóságok képviselői jelezték, egy ilyen akció megszervezéséhez többek között tisztiorvosi, élelmiszer-biztonsági engedélyekre, laborvizsgálatokra van szükség, amelyeket a szűk idő miatt a Sepsi OSK nem tud beszerezni.

„Nagyon sajnáljuk, hogy elmarad a kürtőskalácsosztás, mind­össze annyi volt a célunk, hogy megmutassuk, milyen vendégfogadó közösség vagyunk. A kialakult helyzetért az érintettek megértését kérjük” – mondta ennek kapcsán Diószegi László, a klub főtámogatója.

Mint ismert, a hétvégén Sepsiszentgyörgy főterén szervezik az I. Kürtőskalács – édes ízek fesztiválját, ahol ma rekordkísérlettel rukkolnak elő: igyekeznek megsütni a világ leghosszabb kürtőskalácsát. A hét elején a megyeházán tartott sajtótájékoztatón Diószegi László  bejelentette:  szétosztanák az óriás kürtőskalácsot Brassóban, az FCSB szurkolói között.

A főtámogatónak keserű tapasztalatból kiindulva jött az ötlete, hogy szép gesztussal fogadják a fővárosi szurkolókat: nemrég a Székely Légió tagjai egy kiszálláson három lejért vásárolhattak egy pohár langyos vizet.

Miska Brigitta / Háromszék