Carles Puigdemont leváltott katalán elnök érkezik brüsszeli sajtótájékoztatójára – Egy nappal korábban José Manuel Maza spanyol állami főügyész büntetőeljárást kezdeményezett a feloszlatott katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök kedden kijelentette, hogy nem kér politikai menedéket Belgiumban, kiemelve, hogy nem ezért utazott Brüsszelbe, hanem mert az „Európa fővárosa”. Hozzátette, hogy szándékában áll visszatérni Katalóniába abban az esetben, ha garantálják számára az igazságos bánásmódot. Közben a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette Katalónia függetlenségi deklarációját.

Sajtóértekezletén Carles Puigdemont rámutatott: az ügyüknek semmi köze a belga politikához, kifejezetten Brüsszelbe, „Európa szívébe” jöttek, hogy felhívják a figyelmet „Katalónia problémájára”. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, addig fognak maradni, amíg szükségesnek tartják, a helyzet ugyanis folyamatosan változik, a belga fővárosban pedig inkább biztosítva látják a jogaikat.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy azonnal vissza fognak térni Katalóniába, amint világos biztosítékokat kapnak a spanyol hatóságoktól az „igazságos bánásmódra és a tisztességes eljárásra”.

Puigdemont hétfőn utazott Brüsszelbe feloszlatott kormányának néhány tagja kíséretében. A katalán politikus sajtótájékoztatót hirdetett a brüsszeli sajtóklubba, amely az ANTENA3 spanyol televízió helyi tudósítása szerint már egy órával az esemény előtt zsúfolásig megtelt.

Puigdemont keddi beszédében kijelentette: súlyos a demokratikus deficit Spanyolországban, a katalóniai helyzet rendezése érdekében párbeszédre és erőszakmentes megoldásra van szükség.

Puigdemont tiszteletben fogja tartani a decemberi választás eredményét

A spanyol kormány december 21-re írta ki a katalóniai regionális választást. Madrid azt akarja elérni, hogy Katalónia felhagyjon az elszakadás “politikai projektjével”, de ez nem fog megtörténni – hangoztatta a spanyol miniszterelnök által pénteken menesztett Puigdemont, aki az hétfőn érkezett a belga fővárosba egykori kormánya több tagjával együtt. Hozzátette: a zűrzavar és az erőszak elkerülése érdekében “le kell lassítani” a függetlenség folyamatát.

“Arra kérem a katalán népet, hogy készüljön fel, hosszú út áll még előttünk. Győzelmünk alapja a demokrácia lesz” – mondta. A brüsszeli sajtótájékoztató helyszínén tüntetők gyülekeztek. Kis létszámban, de mindkét tábor képviseltette magát, egyesek spanyol zászlókat lengettek és azt skandálták, hogy Viva Espana (Éljen Spanyolország), mások katalán lobogókat tartottak a magasba.

A spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette Katalónia függetlenségi deklarációját

A spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette kedden Katalónia függetlenségi deklarációját, amelyet a katalán parlament múlt hét pénteken szavazott meg – adta hírül az alkotmánybíróság szóvivője. Az egyoldalú katalán döntést követően órákon belül a spanyol központi kormány feloszlatta a katalán parlamentet, menesztette a kormányt és december 21-re regionális választást írt ki.

Spanyol kormány: „őrült versenybe fogott” Puigdemont

Meglepő lenne, ha a jelenlegi körülmények között Carles Puigdemont, leváltott katalán elnök menedékjogot kapna Belgiumban – mondta Alfonso Dastis spanyol külügyminiszter a Cadena SER spanyol rádióadó délelőtti műsorában kedden. A politikus nyilatkozatában az EU-tagállamok közötti kölcsönös bizalomra hivatkozott, és hangsúlyozta, hogy „nem szeretne spekulálni, de nem lenne egy normális helyzet”. Hozzátette: Puigdemont reakcióit nem könnyű előre látni ebben az „őrült versenyben”, amibe belefogott.

„Ez olyan, mintha én a Nobel-díjat kérném. Kérhetem, de nem adnák nekem” – ironizált Rafael Catalá spanyol igazságügyi miniszter a Cadena Cope rádiócsatornának adott interjúban. A politikus hangsúlyozta: Carles Puigdemont esetében nem teljesülnek a menedékjog kérésének feltételei, így ha ezt kezdeményezné, „a folyamat fél óráig tartana, mert nincs semmiféle alapja”.

Beszélt arról is, hogy a leváltott katalán elnök oda utazik ahova akar, mert nincsenek érvényben korlátozó intézkedések ellene. Carles Puigdemont és feloszlatott kormányának öt tagja sajtóinformációk szerint hétfőn utazott Belgiumba, és azt is valószínűsítik, hogy fontolgatja politikai menedékjogi kérelem benyújtását.

hirado.hu