Távol a konszenzustól. Horthy Miklós tevékenységének megítélése továbbra is megosztja a társadalmat

Távol a konszenzustól. Horthy Miklós tevékenységének megítélése továbbra is megosztja a társadalmat Fotó: Fortepan

A minap komoly visszhangot keltett, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége bejelentette: a holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én 10 órakor a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony-templomban emlékeznek – ahogy a meghívóban szerepel – „a 150 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós (1868–1957) kormányzóra és menyére, Horthy Istvánné (1918–2013) született Edelsheim Gyulai Ilona grófnőre”.

Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom plébánosa most a Szemlélek blognak elmondta: eszükbe nem jutott, amikor elkezdték a szervezést, hogy a dátum épp a holokauszt emléknapjára esik.

„Egy koncertszervező cég nyilván megnézi, hogy mi mivel ütközik, egy kultúrház nem szervez programot talán focimeccs idejére. Mi nem így vagyunk ezzel. Megnéztem a liturgikus naptárban és az én naptáramban, melyik szombat szabad még. Ez a hétvége állt a legközelebb Horthy Miklós halálához, mindig ekkor szerveztük az elmúlt években is a megemlékezést. Tényleg nem figyeltünk oda arra, hogy az Auschwitzcal kapcsolatos nemzetközi emléknap is épp erre a dátumra esik” – fogalmazott.

Hozzátette: fel lehet róni nekik, de nem lehet a két megemlékezést szembeállítani. Mindazonáltal egyházi elöljárókkal egyeztetve úgy döntöttek, hogy sem a megemlékezést, sem a szentmisét nem tartják meg.

Az interjúban egyébként szóba került az is, hogy a hódmezővásárhelyi plébános a szentmise végén, de annak részeként fogalmazott meg politikai jellegű gondolatokat. „Ilyet nem szabad tenni” – reagált.

Szerdán Osztie Zoltán még egész másként vélekedett az ügyről. A HVG.hu kérdésére válaszolva ugyanis azt mondta, nem napolják el a misét, ők úgy tesznek gesztust, hogy imádkoznak az Auschwitzban elpusztítottakért és Horthyért is. Akiket pedig felháborít a holokauszt-emléknapi mise, azok gyűlölködnek és hisztériát keltenek.

Osztie egyben az eseményt szervező Keresztény Értelmiségiek Szervezete belvárosi csoportjának lelki vezetője is.

Szombatra tiltakozó tüntetést is hirdettek a Horthy-emlékmise ellen. Az esemény Facebook-oldalán csütörtök délután közölték, hogy a tüntetés elmarad.

Magyar Nemzet

13 hozzászólás

  1. antal m.

    Háboroghatunk a végtelenségekig a Nagy Birodalmat szétverték érdekeik szerint a Világháborúkkal a Hatalmasabbak!!! Bizonyos országok meg hódításai-bekebelezései az emberiség ősi történetei, ezek már a múlt-é! Ma se szűnt meg végleg e világon,- a politikai játszmák-elmélkedések-uralkodások törekvései! Eleget elkároztunk, – inkább a mai valós élet fejlesztésére kellene alapoznunk a jövőkben. ÉLVONALON LENNI A TÖRTÉNETEKKEL!

    Válasz
    • Tóducz

      Elkározva nem lehet ma se valós életet alapozni, kedves a.m.!

      Válasz
    • Nyilas

      Kedves antal.m.
      Megpróbálom önt értelmezni.
      Tehát. Ősi történet az emberiség életében, hogy országok bekebeleznek más országokat. Ma is megtörténik a világban- Csak mi magyarok törődjünk bele, hogy ránk ezt hozta a sors. és a valós élet fejlesztésére alapozzuk a jövőnket.
      De mi lesz akkor, ha az ön a román élet fejlesztésére alapozott jövőjében egyszer csak egy másik ország gondolja úgy, hogy bekebelezi Romániából az ön szülőföldjét? Mondjuk Ukrajna, vagy Szerbia.
      Magyarországot nem mondom, mert az pfuj, revizionista uszítás lenne.
      Akkor majd az ukrajnai, vagy a szerb valós élet fejleszésébe kezdene

      Válasz
  2. Dühös románszakértő

    Horthy-kormányzót halála után mesterségesen vonták be a háborús bűnösök, a holokausztért felelős személyek körébe, mintegy utólagos virtuális koncepciós perbe, csakhogy erkölcsileg megsemmisítsék a fehér lovon bevonuló “országgyarapító kormányzó2 emlékét, és ezáltal közvetve a revíziós gondolat egyik fő szimbólumát. Mert ehhez komoly kisantant-érdek fűződik, és a balliberális oldal és a baloldali nácizó hisztizők kisantant kenyéren élnek. Az ő egzisztenciájuk trianonon alapszik.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves D.r., Romákia a trianoni simli nélkül ma sehol se lenne!

      Válasz
  3. Gorcsa

    INÁJUKBA szállt a bátorságuk! Emberek ezek?

    Válasz
    • Tóducz

      “Gyáva népnek nincs hazája” – írná Sajó Sándor és dr.Csiby Károly, kedves Gorcsa dr.

      Válasz
      • Sorok-Soros

        De igenis van,mert ahoz nincs senkinek hatalama,hogy kivalogassa azokat ,es kiebrudalja,vagy megsemmisitse azokat akik a beteges elemelete szerint nem hazafijak,es gyava nepnek hivja. Megprobaltak ugyan,de tudjuk,hogy mi lett a vege. Hogy ujra megprobalnak,mert vannak ilyen megrogzottek,az teny de erejuk,es ,,batorsaguk,, csak annyira van,hogy mas butabb embereket arra biztssanak.

        Válasz
    • Ginko

      Most is megemlítem,a Görcs álljon abba aki nem gondolkodik.Továbbá verje a csalánt a sajátjával és ne a máséval.

      Válasz
    • Sorok-Soros

      De gorcsosen ragaszkodik ahoz maga is ,amije nincs.

      Válasz
  4. Szekely Attila

    A magyarsagnak megtortek a gerincet azok az idegenek es kiszolgaloik akik 70 eve uralkodnak rajtunk.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Sz. A. , ha úgy van ahogy Ön írja, akkor a magyarok későn álltak a gerincosztók üzletei előtt a sorában, lekésték azt is. Szeretném emlékeztetni egy legendás Omegás dal sorára: “Ahol a boldogságot osztották, nem álltam a sorba.”

      Válasz
  5. Tóducz

    Elég kár!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük