Nem megfelelő védőmaszkokra figyelmeztetnek a fogyasztóvédők

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) három figyelmeztetést kapott a nem élelmiszer jellegű termékek riasztási rendszerén (RAPEX) keresztül kereskedelemben levő, nem megfelelő védőmaszkokra – tájékoztat szombati Facebook-bejegyzésében Paul Anghel, a hatóság vezérigazgatója.

Anghel szerint az egyik figyelmeztetést Luxemburg adta ki, és egy olyan maszkra vonatkozik, amelyet illetékes testület nem tanúsított védőfelszerelésként. „Emiatt lehetséges, hogy a termék nem nyújt védelmet abban az esetben, ha nem társítják más óvintézkedésekkel. Nem felel meg az egyéni védőfelszerelésekre vonatkozó szabályoknak” – szögezi le Anghel.

A második figyelmeztetést Olaszország adta ki, és egy olyan védőmaszkra vonatkozik, amelynek szűrőképessége nem megfelelő, így túl sok mikroorganizmus juthat át rajta, növelve a fertőzés kockázatát, ha nem kombinálják további védőintézkedésekkel.

A harmadik figyelmeztetés Lettországból érkezett: egy olyan maszkra vonatkozik, amely a leírás szerint potenciális védelmet nyújt a vírusrészecskékkel szemben, azonban ezt egyetlen illetékes európai testület sem tanúsítja. A termék nem felel meg az egyéni védőfelszerelésekre vonatkozó szabályoknak.

Agerpres / Székely Hírmondó

6 hozzászólás

  1. wa1907

    A mindennapokban használt maszkok 90%-ka nem alkalmas egészségügyi használatra. Ez még a csomagoláson is fel van tüntetve.

    Válasz
  2. TÓDUCZ

    A maskarádé nagy világbizsnyica manapság a világban.

    Válasz
    • antal m.

      Uram!
      Emlékezzék arra, amikor Ön, azt írta nekem: ,,Ön is elkészítheti házilag.,,!Hogy is van? ….
      Kell legyen egy elfogadható maszk szabályzat is! Minden zsebkendő darab, nem lehet járvány elleni védő eszköz! ….

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Emlékszem uram, azt mondtam: hogy egy házilag becsületesen elkészített, többször használatos maszk, jobban véd, mint az egyszer se használatos kínai maszk. Önben, még az átkosban beidegződött, hogy csak szabályozottan lehet mindent csinálni. Az akkori koros reflex ma is csodálatosan működik Önben.

        Válasz
        • antal m.

          Sajnálom Uram!
          Még egy percnyit se élt Ön többet az új rendszerünkben, mint én!
          Érthető, hogy együtt és azonos pontos arányban Önnel együtt élem, sorsunkat! Ne keresse a kibúvóját! Mindig a szakszerű és a tudományos oldalait a dolgoknak tekintem tökéletesebbnek fontosnak-pontosnak, életemben! Nem fogadom el, a PRIMITÍV megoldásokat, azok károsak az emberiségnek!

          Válasz
    • wa1907

      Nem is olyan régen láttam a fészbukon ( egy német  orvosi bizottság nyilatkozata és álláspontja lett ” megosztva, ahol a maszk és a vírus X-szeres felnagyítása volt látható. Mivel fotót nem tudok ide csatolni ezért pár szóban leírom, hogy mit láttam: a maszk anyagának a szálai azok egy tenyérnyi üres hely volt, és a közepében egy fuszulyka szem.  Tehát akkor mitől is véd a maszk? hogyha egy erős tüsszentéssel átmegy rajta a vírus mint a Nemere szél a fenyves erdőn.Most a “maszpártiaktól” kérdem: ha oylan biztonságos a maszk , akkor miért kell az embereket karanténban otthon tartani, és nem mehetnek ki az  utcára? 
      Kezd beigazolódni, az a feltevés, hogy ezzel a vírussal és a cirkusszal ami körülötte forog, csak egy világi társadalmi teszt, hogy milyen is a társadalom reakciója egy ilyen helyzetre. Ez a vírus nagyobb mozgósítást keltett világszerte mind esetleg a 3, világháború.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük