Integetve és ujjongva hagyták el a menekültek a nyugat-törökországi Canakkale táborát. Ők abban bíznak, hogy napokon belül elérhetik az Európai Uniót.

A török kormány ugyanis nem hajlandó tovább feltartóztatni a menekültáradatot se a déli határon, se pedig az Égei-tenger partvidékén. Ankara szerint az Aszad-rezsim december óta tartó offenzívái miatt újabb százezrek hagyták el a szíriai Idlíbet és környékét, ennyi emberrel pedig már nem tudnak megbirkózni a török hatóságok. Arról nem is beszélve, hogy Ankara már nem csak a kurdok, hanem Damaszkusz ellen is küzd, kiváltképp miután a kormányerők légicsapásaiban pénteken 33 török katona vesztette életét.

– Ez az út a Kapikule határ felé. Ahogy láthatják mögöttem, rengeteg menekült indult el az átkelőhöz. A konvoj csütörtök este állt össze és azóta egyre többen csatlakoznak hozzá. Mindenki azért jött Szíriából, hogy Görögországon keresztül elérje az EU-t – számolt be tudósítónk, aki a karavánnal tartott.

Törökország 3,7 millió menekültet szállásolt el a konfliktus 2011-es kirobbanása óta. A kormánypárt szóvivője, Omer Celik egy interjúban leszögezte: Ankara nem változtat bevándorláspolitikáján, egyszerűen csak nem tud többet tenni. A menedékkérők továbbengedése viszont egyet jelent az EU-val kötött 2016-os megállapodás felrúgásával és így valószínűleg az uniós támogatások felfüggesztésével.

Síposhegyi Zoltán / Euronews