Fotó:REUTERS/Toby Melville

Nem tudtak megállapodni az erdélyi magyar koalíciós lista állításáról a májusi európai parlamenti választásokra szerdai kolozsvári megbeszélésükön a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői.

A megbeszélés után a két szervezet elnöke az MTI-nek elmondta: az együttműködésük folytatódik, de koalíciós lista híján az MPP nem fog jelöltet állítani az RMDSZ listájának valamely nem befutónak számító helyére.
Mezei János, az MPP elnöke elmondta: a tényleges választási kampányban nem vesznek részt, de arra biztatják szimpatizánsaikat, hogy menjenek el szavazni, és úgy szavazzanak, hogy minél erősebb magyar képviselet legyen az Európai Parlamentben.

Mezei János csalódottságának adott hangot, mert úgy vélte, a koalíciós lista segítette volna, hogy az MPP is tudja mozgósítani a választóit. Hozzátette: úgy érezték, hogy az öt éve indult együttműködésük megteremtette az alapot egy ilyen jelöltlista állításához.

"Az RMDSZ ezt nem fogadta el. Felajánlotta, hogy a listáján részt vegyünk, de mi úgy döntöttünk, hogy ezt nem fogadjuk el, és nem fogunk elfoglalni a listájukon helyeket" – fogalmazott az elnök. Megjegyezte: az MPP a realitásokat látván már nem ragaszkodott ahhoz, hogy jelöltje befutó helyet kapjon a közös listán, de a koalíciós listáról nem tudott lemondani.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a két alakulat 2014-ben elindított együttműködésének a folytatását hangsúlyozta. Hozzátette: azt javasolták, hogy az MPP nem befutó helyre javasoljon jelölteket az RMDSZ listájára. "A listát nyitva tartjuk 48 órával a leadási határidő előttig. Ha a magyar ügyet úgy is kívánják erősíteni, hogy mégis valaki feljön a listára, akkor ennek meg lesz a lehetősége" – fogalmazott az elnök. Hozzátette: tíz évvel ezelőtt az összefogás listáját hangoztatták, de Tőkés László is formailag az RMDSZ listáját vezette, öt évvel ezelőtt az MPP jelöltjei is az RMDSZ jelöltlistáján szerepeltek nem befutó helyeken, és az MPP szintén az RMDSZ listáján juttatott képviselőket a román parlamentbe.

Az MTI kérdésére Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy a szövetség számára maga az RMDSZ-MPP együttműködés a koalíció, és ez sokkal erősebb, mint egy eseteleges bejegyzett választási koalíció. Azt is hozzátette, hogy az RMDSZ különböző döntéshozó testületei sem fogadnák el, hogy a szövetség harminc év után feladja az önálló identitását.

"Ha valaki azt hiszi, hogy ezt megszavazza az RMDSZ egyik vagy másik testülete, az nem ismeri eléggé a szervezetet" – fogalmazott az elnök.

Gazda Árpád / MTI