Bármelyik emberi tulajdonságnak, így az aljasságnak is vannak különböző fokozatai, melyek közül a kegyeletsértés, valamint a temető- és sírgyalázás a legsúlyosabb. A holtak nyugtának háborgatásánál mélyebbre ugyanis már emberileg nem lehet süllyedni az alávalóság bugyraiban.

És ha mindez rágalmazással és történelemhamísítással társul, az olyan mérvű erkölcsi romlottságra utal, ami túlmutat a zavartalan együttélést biztosító írott és íratlan szabályok, illetve törvények megszegésén. Az már a hitványság kategóriájába tartozik.

Ilyen hitvány módon járt el erre kapható kiszolgálói által a láthatatlan, de érzékelhető háttérhatalom az erdélyi és összmagyarsággal szemben, amikor alaptalanul, jogtalanul és önkényesen feldúlta az úzvölgyi katonatemető nyugalmát és megváltoztatta annak arculatát. Ugyanakkor a román társadalommal elhitette, hogy a székely magyarok voltak azok, akik e gaztettet elkövették, vagyis mi gyaláztuk meg a román hősök sírjait, és nem fordítva. Ily módon pedig a már felsoroltakon kívül a gyűlöletkeltés és uszítás bűntette is a számlájára írható.

Sokat elárul a román állam hozzánk fűződő viszonyáról, hogy nem a törvénytelenségek sorozatát elkövetőket vonták felelősségre szégyenteljes tetteikért, hanem ártatlan székelyek üldözésébe fogtak. És ennek során nem riadtak vissza védtelen családok nyugalmának a feldúlásától sem. Ráadásul nem a lakóhelyük szerint illetékes, hanem a szomszédos megye hatóságai törtek rá erőt fitogtatva az érintettek otthonaira. Ezzel viszont újabb kihágást követtek el, mert durván megszegték a hatásköröket szabályozó törvény előírásait. Amikor az erdélyi magyarság megfélemlítéséről van szó azonban, semmi sem drága, ugyanis így akarják nemzeti közösségünket hallgatásra, jussa, jogai és végül önazonossága feladására kényszeríteni.

Éppen ezért nem tűrhetjük, hogy a hatalmi önkényeskedés tovább folytatódjon! Területeink elorzására, sírjaink meggyalázására, jussunk és jogaink védelmében kiálló nemzettársaink meghurcolására a mi egyetlen válaszunk csak a folyamatos tiltakozás és ellenszegülés lehet, amíg minden tekintetben igazságot szolgáltatnak nekünk.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó