Fotó: vocea.biz

A legfelsőbb bíróság végzése értelmében nem utazhat Magyarországra a korrupcióval vádolt és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere. A múlt hét végén hozott végzést honlapján tette közzé a legfelsőbb bíróság.

Horváth Anna az MTI-nek elmondta, hogy balatoni pihenésre szeretett volna utazni augusztus végén a családjával, ehhez kérte az engedélyt az őt vádoló korrupcióellenes ügyészségtől.

Az ügy a kolozsvári táblabíróságra került, és a tárgyaláson jelen levő ügyész nem kifogásolta a kérést, így a bíróság azt első fokon jóvá is hagyta. A korrupcióellenes ügyészség mégis fellebbezett, és a legfelsőbb bíróság helyt adott ennek. A bíróság arról is döntött, hogy hatvan nappal meghosszabbítja az RMDSZ politikusa elleni hatósági felügyeletet.

Horváth Anna megerősítette az MTI értesülését, hogy a kolozsvári tárgyaláson azt is megkérdezték tőle, van-e magyar állampolgársága. Hozzátette: a legfelsőbb bíróság egyelőre nem indokolta meg a kiutazása megtiltására vonatkozó döntését. Ezt azért is sérelmezi, mert már tizedik hónapja kifogástalanul teljesítette az ellene hozott kényszerintézkedés minden részletét – mondta.

„Ez arra utal, hogy pszichológiai nyomást kívánnak rám gyakorolni. Az elmúlt tárgyalások egyikén az ügyész meg is fogalmazta, hogy a bírósági felügyelet célja ebben az esetben az, hogy ellenőrzés alatt tartsák a megnyilvánulásaimat és a viselkedésemet. Ilyen passzusra nem hiszem, hogy bárhol is rábukkanhatnánk a büntetőeljárás törvénykönyvében” – nyilatkozta a politikus.

A korrupcióellenes ügyészség befolyással való üzérkedéssel vádolja a volt alpolgármestert. A bíróságra tavaly karácsony előtt benyújtott vádirat szerint Horváth Anna hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserébe pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

Háromszék