A besztercei Andrei Mureșanu Főgimnázium / Fotó: TimpOnline / Krónika

Nem volt etnikai jellege a besztercei Andrei Mureșanu Főgimnáziumban kirobbant konfliktusnak, az ötödikes kislányt nem azért bántalmazták, mert bántalmazták – állapította meg az AGERPRES hírügynökségnek küldött közlemény szerint a hétfőn lefolytatott fegyelmi kivizsgálás, amelynek nyomán mindhárom gyereket megrovásban részesítették.

Az incidenst az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezte jelezte egy közleményben azt állítva, hogy az agresszióra azért került sor, mert a kislány magyarul beszélt.

"A gyerekek, a szülők és az osztályfőnökök nyilatkozatai alapján a bizottság az alábbi következtetésre jutott: a szeptember 21-i incidensnek nem etnikai okai voltak, hanem egy, a gyerekek közötti konfliktusról van szó. A nyilatkozatok szerint a két fiú románul kommunikált és nem is észlelték, hogy a lány a magyar tagozatról van. Mindkét fél azt nyilatkozta, hogy a konfliktust nem az váltotta ki, hogy a lány magyarul beszélt" – mutat rá a nyilatkozat.

Az iskola igazgatósága írásos megrovásban részesítette a két hatodikos román fiút, akik erőszakosan viselkedtek az ötödikes lánnyal szemben, és szóbeli megrovásban részesítette a lányt, amiért "nem megfelelő magatartást tanúsított az események alatt".

A három gyereket, szüleik hozzájárulásával pszichológiai konzultációra is javasolták.

Agerpres