Horst Seehofer, Angela Merkel és Martin Schulz / Fotó: xinhuanet.com

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével folytatandó hivatalos koalíciós tárgyalás elkezdése mellett döntött vasárnap Bonnban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) rendkívüli kongresszusa, a 642 küldött közül 362 a tárgyalás megkezdésére, 279 pedig ellene szavazott, 1 küldött tartózkodott.

A koalíciós tárgyalások elkezdésére a küldöttek 56,3 százaléka szavazott, ellene pedig 43,5 százalék. Az SPD és a CDU/CSU várhatóan kedden kezdi el a tárgyalásokat, amelyek nagyjából két hétig tarthatnak. Ha sikerül kidolgozni egy koalíciós szerződést, a mintegy 450 ezres tagságú SPD pártszavazással, a tagság voksai alapján dönt arról, hogy ismét koalícióra lép-e a CDU/CSU-val.

Az új német szövetségi kormány így húsvét körül alakulhat meg. Ez lenne a harmadik nagykoalíció, és a negyedik kormány, amelyet Angela Merkel, a CDU elnöke vezet. A kormányalakítás minden eddiginél hosszabb, a koalíciós tárgyalás is csak a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni 120. napon kezdődhet el. Az eddigi rekordot 2013-ban állították fel, amikor a CDU/CSU és az SPD kormánya a választás utáni 86. napon alakult meg.

A tavalyi Bundestag-választáson győztes CDU/CSU először a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel kezdett egyeztetést a közös kormányzásról. A pártok színei alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány gondolata novemberben elbukott, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról. A liberálisok arra hivatkoztak, hogy a pártok elképzelései között nincs elég közös pont a közös kormányzáshoz.

Az SPD tavaly szeptemberben a szavazatok 20,5 százalékát gyűjtötte össze, ami minden korábbinál gyengébb eredmény. A választás után a párt vezetése elhatározta, hogy az SPD ellenzékben tölti el a következő ciklust, mert az eredmény azt jelenti, hogy a németek leszavazták a nagykoalíciót. Most azonban mégis koalíciós tárgyalást kezd eddigi partnerével.

Martin Schulz pártelnök a bonni kongresszuson a fordulatról azt mondta, hogy nem a szociáldemokraták nézetei változtak meg, hanem a politikai helyzet. Az SPD a Jamaica-koalíció ügyének bukása után sem akart feltétlenül ismét kormányra lépni a CDU/CSU-val, hajlandó lett volna egy CDU/CSU-s kisebbségi kormányt támogatni, vagy a kormányzati együttműködést néhány területre korlátozó úgynevezett együttműködési koalícióra lépni, de a CDU és a Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette CSU csak a nagykoalícióról hajlandó tárgyalni. Így az SPD-nek csak két választása maradt: a hivatalos koalíciós tárgyalás, vagy az előrehozott választás, amely azonban “nem jó út” a szociáldemokratáknak – mondta a pártelnök.

Az újabb nagykoalíció ellenzői legtöbbször azzal érvelnek, hogy az SPD csak akkor erősödhet és újulhat meg, ha ellenzékbe vonul és ismét világossá teszi, hogy miben áll a szociáldemokrata politika, és ez miben különbözik a másik nagy néppárt, a jobbközép CDU/CSU politikájától.

Martin Schulz erről azt mondta, hogy a megújulás és a kormányzás nem zárja ki egymást, az SPD a kormányzati felelősség vállalása mellett is elérheti, hogy ismét “a modern társadalom motorja” legyen, és ellenzékben is kudarcot vallhat a megújulásban.

Hangsúlyozta: az SPD-nek azért is folytatnia kell a kormányzást, hogy véget érjen az Európai Unióban a megszorításokon alapuló politika, és eltűnjön a neoliberális szellemiség. Mint mondta, a bécsi, a prágai, a varsói és a budapesti kormány tevékenysége is jelzi, hogy “jobboldali hullám” indult Európában, amellyel dacolnia kell az SPD-nek, mert a párt a “bástya a jobboldal ellen”. Ezért Németországnak össze kell fognia Emmanuel Macron francia elnökkel az Európai Unió megerősítéséért, különben a hullám Párizst is elérheti, és megszerezheti a hatalmat a Nemzeti Front – figyelmeztetett Martin Schulz.

A többi között arról is beszélt, hogy a CDU/CSU-val folytatott előzetes egyeztetések eredményeit összefoglaló megállapodásról “legendák” kezdtek terjedni, amelyekkel szemben az igazság az, hogy “a szociáldemokrata párttal semmi esetre sincs felső határ a menekültek számára”.

Az egyeztetés legnehezebb témája a migráció volt, a megállapodás mégis egyértelmű kiállás a menedékjog, az alaptörvényben rögzített alapjogok és a genfi menekültügyi egyezmény mellett, és ha az SPD vállalja a kormányzati felelősséget, akkor Németország “visszatérhet a humanitárius nemzetközi jogon alapuló, emberséges menekültpolitikához” – mondta a pártelnök, aki a hivatalos koalíciós tárgyalás elkezdése mellett érvelt beszédében.

A megállapodás menekültügyi kérdésekről szóló fejezete szerint tovább kell folytatni az erőfeszítéseket a Németországba és Európába irányuló migrációnak a társadalom befogadó, integrációs képességének megfelelő “irányításáért és korlátozásáért”, hogy ne alakuljon ki ismét “olyan helyzet, mint 2015-ben”.

Ezért törekedni kell arra, hogy a menekültügyi rendszer keretében befogadott emberek száma az évi 180 ezer és 220 ezer közötti sávban maradjon, és ezen belül havonta legfeljebb havi 1000 fő érkezzék Németországba a családegyesítés révén – áll a dokumentumban.

MTI

8 hozzászólás

  1. Tóducz

    Joe 82.000.000 még nem mindjárt 100.000.000! Merkel mamának még vagy 18.000.000 migráncsot kell toboroznia addig.

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Egeszen biztos,hogy befogad annyit amennyit a szukseg megkivan. A gazdasag azt teszi,hogy bovul,gyarapszik,ahoz pedig emberek kellenek. Masreszt rokoni szalak fogjak osszefogni az illeto orszagokkal ahonnan a bevandorlok jonnek,es az orszagok mind jobban es jobban megismerik egymast,es hidakat epitenek a kulombozo kulturakkal. Azok hozzak a ruhajukat,konyhajukat,es ezaltal uj uzletek,munkalehetosegek nyilnak. Azert van itt annyifele,fajta etterem,divat,uzlet,es munkalehetoseg.

      Válasz
      • Tóducz

        Sorok Joe, Ön olyan tarka, hogy a színes bohóc is fekete fehérnek érezheti Ön mellett magát!

        Válasz
      • hÍMES TOJÁS

        Sorok-Soros 2018-01-21-n 21:49 “SOROK-JOE”-t OLVASSÁK FIGYELMESEN!
        Mert a “SOROK-JOE” típusú globalisták pont olyan ELTÖKÉLTEN HISZNEK AZ IDEÁJUKBAN mint anno a kommunisták./!!!/ A kommunisták a múltat törölték el, és az emberiség “ÁTFORMÁLÁSÁBA” kezdtek. Nagyon tudtak hinni a bolond ideaikban, ötleteikben. És ha egyszer elhatározták a Világ kommunista megváltását, akkor mindent beleadtak annak elérésébe ami nekik és hitük szerint másnak is jó lett volna – állítólag. Amikor belefogtak, akkor már semmi nem számított, csak a cél. Az emberélet sem számított! A hitükért vívot gátlástalan küzdelemben csak a kitűzött cél számíthat. Szerintem “SOROK-JOE”-val is ez van! “JOE” nagyon hiszi is amit ír.

        A volt kommunisták előbb kapitalistának álltak, de most már beálltak globalistának. A cél csak kicsit változott, de a mentalitás, az eszközök mind a régi! Ezt a lehengerlő hitet és mentalitást “JOE” is hordozza! Feltétlenül olvasni kell a tutit a csodálatosan vegyes lakosságú csodálatos Európáról, ahol a “globalista-élcsapatot” majd bunkerekbe húzódva katonák fogják megvédeni a nép hálájától.

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Az kb. miko lesz Tojas ur/holgy? Mennyi idot ad ahoz,hogy a nep beszoritja a ,,globalista-elcsapatot egy bunkerbe,es a katonak fogjak vedeni oket??? Egy ev,ot ev,10-20 ev? A fejletseg a globalizmushoz vezet okos tojas! Azert lehet a vilag szinte minden tajan magyar es roman termekeket is!!!! Otven evvel ezelott nem voltak magyar,vagy roman ,de sorolhatnam a nemzetisegi uzleteket szerte a vilagon. Harminc evvel ezelott nem voltak nyugati aruk ottan,vagy csak nagyon elenyeszoen. Akkor mirol papol?? Fogalma sincs semmirol,de hosszu lere eresztett pityoka leves irasainak semmi ertelme nincs. Ha a feje tetejere all akkor is gyoz a globalizmus,mert azt a penz vezerli!! Szemben a komunizmussal (amire oly sokan meg mindig ahitoznak) ami a hazugsagra,a globalistak altal megtermelt javakbol valo kolcsonre,a lopasra,a hazugsagra es lehet folytatni orakig,na arra epult. Irjon egy tenyekkel alatamasztott velemenyt,hogy miert fog megbukni a GLOBALIZMUS,es akkor mit fog enni,mar ha mondjuk a panelben lakik. Erdekes lesz olvasni.

          Válasz
          • Tóducz

            Soros Joenak már nincs szüksége élelemre, csak diétás pénzt eszik. A Szovjetunióból a Globálunióba menekült.

  2. Sorok-Soros

    Barmilyen kormanya is alakuljon Nemetorszagnak,attol meg a bevandorlast a kormany tamogatni fogja,mert a lakossag szaporulata keves,az gazdasag pedig allandoan fejlodik,amihez tobb munkaero kell. Ha egy orszag amelyiknek a termeszetes szaporulata nem eleg a szuksegletek kielegitesehez,azoknal csak a bevandorlas az egyeduli megoldas. Egy mindjart szazmillio lakosu allamnak 180-220 ezer ember befogadasa nem lehet problema.

    Válasz
    • Tóducz

      Soros Joe, Ön Zsorzsnak a testvére? Olyan folyékonyan beszéli a hülyeséget, mint Ő.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük