Hétfőn sem sikerült minden vitatott kérdésben megállapodni, így kedden is tovább folytatódik Berlinben a közös kormányzásra készülő német pártok koalíciós tárgyalása, amelyet az eredeti tervek szerint már vasárnap be kellett volna fejezni.

A tervekben az is szerepelt, hogy szükség esetére fenntartanak két pótnapot is, vagyis a delegációk tagjai szabaddá teszik a hétfőt és a keddet is, ami "jó ötletnek" bizonyult, mert a koalíciós szerződés tervezete hétfő estére sem készült el – emelte ki az ntv hírtelevízió.

Az új terv szerint az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Horst Seehofer bajor kormányfő vezette Keresztényszociális Unió (CSU) kedden tovább tárgyal a Martin Schulz elnöksége alatt álló Német Szociáldemokrata Párttal (SPD). Meglehet, hogy az utolsó tárgyalási forduló éjszakába nyúlik majd, és a 2013-ban kezdett közös kormányzás folytatásáról szóló megállapodás tervezetét majd csak szerdán, a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni 135. napon mutatják be – jelentette több hírportál.

Angela Merkel, Horst Seehofer és Martin Schulz / Fotó: swr.de

Az utolsó vitatott kérdések közé tartozik az állami és a magán biztosítótársaságokon alapuló duális betegbiztosítási rendszer jövője, a határozott időre szóló munkaszerződésre vonatkozó szabályok átalakítása és a minisztériumok elosztása a három párt között.

Az SPD-ben az utóbbi üggyel kapcsolatban az ARD országos köztelevízió szerint egyre többen nyilvános állásfoglalást sürgetnek Martin Schulztól arról, hogy belépne-e a kormányba.

Ez azért fontos kérdés, mert a pártelnök a Bundestag-választás után kijelentette, hogy nem vállalna miniszteri tisztséget egy Angela Merkel vezette kormányban, de az utóbbi hetekben ezt nem volt hajlandó megerősíteni. Rendre azt mondta nyilatkozataiban, hogy először a politika tartalmáról kell megállapodni, és utána jöhetnek a személyi kérdések, viszont sajtóértesülések szerint pártja vezető testületei előtt  világossá tette, hogy igényt tart az alkancellári tisztségre és egy miniszteri tárcára.

Az ARD szerint az SPD-ben most sokan attól tartanak, hogy veszélybe kerülhet a koalíciós szerződés tervezetéről tartandó pártszavazás, ha Martin Schulz továbbra is bizonytalanságban tartja az SPD-t a kormányzati szerepvállalás kérdésében.

A koalíciós tárgyalás után az SPD tagságának szavaznia kell a koalíciós szerződés tervezetéről. A párt akkor léphet ismét koalícióra a CDU/CSU pártszövetséggel, ha a nagyjából 450 ezer párttag többsége elfogadja a szerződéstervezetet. A tagságában uralkodó véleményáramlatokról egyelőre nincsenek reprezentatív adatok, de az tudható, hogy a januárban tartott rendkívüli kongresszuson az alapszervezeteket képviselő küldöttek szűk többséggel, 56,3 százalékos arányban szavazták meg, hogy hivatalos tárgyalás kezdődjék az újabb koalícióról a CDU/CSU-val.

A tagok levélben szavazhatnak. A szavazáson azok a tagok vehetnek részt, akiket február 6. előtt vettek fel a pártba. A levelek postázásától a szavazatok összesítéséig két-három hét telhet el. Az új német szövetségi kormány így húsvét körül alakulhat meg. Ez lenne a harmadik nagykoalíció és a negyedik kormány Angela Merkel vezetésével.

MTI