Szerzői jogok: Petros Giannakouris/The Associated Press.

A görög hatóságok mintegy ezer menedékkérőt szállítottak el Leszbosz szigetéről, miután egy harmadik tűzvész – amit bevándorlók okoztak – porig égette a Moria menekülttábort.

Margarítisz Szkínasz uniós biztos a helyszínen mérte fel a helyzet súlyosságát.

A „dzsungelnek” becézett, 12 ezer embert összezsúfoló moriai tábor egyike annak az öt központnak, amit az európai hatóságok állítottak fel a 2015-ös migrációs válság idején.

„A legfontosabb, hogy azonnali és kollektív segítséget nyújtsunk. Először is menedéket kell biztosítanunk a rászorulóknak, majd helyre kell állítanunk a közrendet a szigeten” – fogalmazott az uniós biztos.

A német kancellár egy Franciaországgal közös tervről beszélt egy fórumon. Angela Merkel elmondta, a két ország fiatalkorú menekülteket fogadna be a leszboszi táborból.

„Felhívtam a görög miniszterelnököt, hogy miben tudunk segíteni. Azt kérte, vegyünk át főként gyerekeket, akiket most a görög szárazföldre hoztak. Kapcsolatba léptünk Franciaországgal. Így mindketten részt veszünk ebben. Bízom benne, hogy néhány további uniós tagállam is csatlakozik” – közölte Merkel.

A görög hatóságok számára most a tűzvész elől a mezőkre, parkolókba, az utak szélére húzódott 12 ezer menekült élelmezése a legnagyobb kihívás – megküzdve a helyi lakosok ellenállásával.

Euronews