Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatót tart a nemzeti régiók védelmében indított aláírásgyűjtő kezdeményezés támogatásáról a pécsi megyeházán 2020. július 23-án. A Baranya Megyei Önkormányzat arra kéri a megyei és települési önkormányzatokat, hogy testvérmegyei, testvérvárosi kapcsolataik révén is segítsék a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének sikerre vitelét, mondta Őri László. Közölte, hogy ez ügyben levélben kereste meg a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége elnökét, Pajna Zoltánt, valamint az összes magyarországi településhez felhívással fordul. MTI/Sóki Tamás

A Baranya megyei önkormányzat arra kéri a megyei és települési önkormányzatokat, hogy testvérmegyei, testvérvárosi kapcsolataik révén is segítsék a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének sikerre vitelét – mondta a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön Pécsen, sajtótájékoztatón.

Őri László (Fidesz-KDNP) közölte, ez ügyben levélben kereste meg a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége elnökét, Pajna Zoltánt, valamint az összes magyarországi településhez felhívással fordul.

A megyei önkormányzatnak jó kapcsolatai vannak több ausztriai, németországi, horvátországi és szlovéniai területen, településen, ezeket a kapcsolatokat "mozgósítani" szeretnék a következő időszakban – jegyezte meg.

Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott emlékeztetett: az SZNT tavaly május 7-én indított aláírásgyűjtést, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló európai uniós kohéziós források elosztásánál a nemzeti regionális jellegzetességek szempontjaira is legyenek tekintettel. Példaként hozta fel, hogy Székelyföldnek módja nyílna arra, hogy az uniótól különleges, speciális támogatásban részesüljön.

Rámutatott: ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel, egy év alatt egymillió aláírásra volt szükség, amely össze is gyűlt, de a támogatók száma hét helyett három országban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában érte el a szükséges limitet.

Mivel az aláírásgyűjtés a koronavírus-járvány miatt fél évvel, november 7-éig meghosszabbodott, lehetőség van további négy országban a szükséges támogatás megszerzésére – jelezte.

Elsősorban azokban az országokban állunk ehhez közel, ahol élnek magyar közösségek: Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában és Svédországban, de remény van arra, hogy ezen államok mögé Írország és Litvánia is felsorakozik – fogalmazott a miniszterelnöki megbízott, hangsúlyozva, minden lehetőséget meg kell ragadni a kezdeményezés sikere érdekében.

Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott és Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke sajtótájékoztatót tart a nemzeti régiók védelmében indított aláírásgyűjtő kezdeményezés támogatásáról a pécsi megyeházán 2020. július 23-án. Szili Katalin emlékeztetett, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tavaly május 7-én indított aláírásgyűjtést, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló európai uniós kohéziós források elosztásánál a nemzeti regionális jellegzetességek szempontjaira is legyenek tekintettel. Őri László elmondta, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat arra kéri a megyei és települési önkormányzatokat, hogy testvérmegyei, testvérvárosi kapcsolataik révén is segítsék a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének sikerre vitelét. MTI/Sóki Tamás

Szili Katalin szólt arról, hogy az Európai Unióban eddig 75, a lisszaboni szerződés által lehetővé váló polgári kezdeményezés történt, a Székely Nemzeti Tanácsé egyike annak a hatnak, amelynek sikerült egymillió aláírást összegyűjtenie.

MTI