Újabb esélyt kap a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése – írta Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

„A szervezők mellett én is az Európai Bizottsághoz fordultam, és kértem az aláírásgyűjtési időszak meghosszabbítását tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a tagállamok által elrendelt utazási és kijárási korlátozások rendkívül megnehezítették az aláírásgyűjtést. Sikerként könyvelhetjük el, hogy a Bizottság mai javaslata szerint az uniós polgárok számára ismét megnyílik a lehetőség a kezdeményezés támogatására”

– áll a miniszter bejegyzésében.

Amennyiben az Európai Parlament és a tanács elfogadja a javaslatot, további hat hónappal hosszabbodik majd meg az aláírásgyűjtés időszaka. A példaértékű magyar összefogásnak köszönhetően már több mint 1 millió uniós polgár támogatását bírja a kezdeményezés. Azonban az 1 millió aláírás kritériuma mellett azt a feltételt is teljesíteni kell, miszerint legalább 7 tagállamban meghatározott számú aláírást kell elérni – figyelmeztetett a miniszter.

„Ne feledjük el, minél több aláírás gyűlik össze, annál erősebb lesz a közös üzenet. Minden magyar aláírás számít!”

– írta Varga Judit. (MTI)