Fotó: erdtv.com

Büntetést rótt ki a Kovászna megyei prefektusi hivatal Nagybacon (Băţanii Mari) polgármesteri hivatalának vezetőségére, mert az fekete gyászszalagot kötött a román nemzeti zászlóra – közölte kedden Sebastian Cucu prefektus.

„Nagybaconban az elmúlt napokban Románia nemzeti zászlaját egy fekete szalaggal tűzték ki. Nemhivatalos forrásból úgy értesültem, hogy elhunyt egy városházi alkalmazott, amiért ez úton részvétemet fejezem ki, de ilyet akkor se lehet tenni. (…) A polgármestert megbírságoljuk ezért a tettéért, mert nem engedhetjük meg, hogy így tűzzék ki a nemzeti zászlót. Tudom, hogy a szokásjog ezt írja elő, mert már számtalanszor beszéltünk erről a sepsiszentgyörgyi városházán is, ki lehet tenni azt a fekete zászlót, mert tudom, hogy ezt kéri a hagyomány, de nem ily módon. Máshova kell tenni, nem a nemzeti zászló mellé” – mondta Cucu, hozzátéve, hogy sehol nincs a törvényben utalás arra, hogy fekete gyászszalagot lehetne kitűzni a nemzeti zászlóra.

A prefektus hozzátette, azt fontolgatja, hogy körlevélben emlékezteti a megye polgármestereit a törvényre.

Simon András, Nagybacon polgármestere az AGERPRES hírügynökség megkeresésére azt nyilatkozta, nem szándékozott megsérteni a román nemzeti zászlót.

„Bolhából elefántot csináltak. Sajnálom a történteket. Az elhunyt hölgy harminc évet dolgozott a városházán, főkönyvelő volt nálunk, tehát a román állam tisztviselője volt. Amióta világ a világ, az a szokás, hogy ha valaki meghal, kitűzzük a fekete zászlót. Mindig így tettük ki, a zászlóra. Nem is én tettem ki, hanem a takarítónő. Amikor visszatértünk a temetőből, megkeresett a prefektus küldöttje, hogy ez így nincs jól. (…) Nem vezérelt rossz szándék, távol áll ez tőlünk. Nem vagyok szélsőséges, hű állampolgár vagyok, sajnálom, hogy így értelmezték, nem ez volt a szándékom” – mondta az AGERPRES hírügynökségnek Nagybacon polgármestere.

Agerpres

7 hozzászólás

  1. Pál

    December elsején fordítva kellene kitűzni a román zászlót (aki már kitűzné).

    Válasz
  2. Szekely Attila

    Miert mindenert minket buntetnek? A mi megkerdezesunk nelkul csatoltak a Szekelyfoldhoz Romaniat.

    Válasz
    • Névtelen

      Igaz!Most is sérelmezem!Gyönyörű tájak ,kedves, segítő emberek vendégszeretőkA Románok azt a gyönyörű tájat már, nem adnák vissza a Magyar Országnak..Mert mi lenne nekik olyan gyönyörűség!

      Válasz
  3. Tóducz

    Kakukk Sebastiannak meg kell mondani, hogy sehol sincs a törvényben utalás arra, hogy nem lehet!

    Válasz
    • ez van

      Amit a törvény nem tilt, az megengedett. Ezt nem tudnák a bírák? S a Kakukk sem? Akkor mit keres ott? Majd meglátja kedves doktor úr, hogy az otthon, baráti körben leöntött szilvóriumért is kukuék büntetni fognak, mert az nincs benne az alkotmányban.

      Válasz
    • Mikulás

      Valóban, be kell perelni a Kakukkot kötözködésért. Mutassa meg, milyen törvény tiltja a fekete szalagot.

      Válasz
  4. antal m.

    Csodálatos leskelődés! Mindjárt a történet első pillanatában kellett volna észre venni- kiigazítani a hibát,- kölcsönös megértésből az ellenőrzőkkel együtt! AZ ILYEN NEMŰ VADÁSZATOT FEL KELL SZÁMOLNI KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük