„Van olyan föld, mely vélt gyengeségünk

értőn-bocsátón majd mind fölissza.

Van olyan föld, mely jövőnket bízva

fogadni gyermekeinket is megtanítja.”

(Magyari Lajos)

Napra pontosan születésének 75. évfordulóján, október 26-án leplezték le néhai Magyari Lajos költő, közíró, politikus, lapunk korábbi főmunkatársa emléktábláját Székelyudvarhelyen álló szülőházának a homlokzatán.

Az ünnepi eseményt a családtagokon, pályatársakon és az erdélyi magyar újságírói társadalom képviselőin kívül Gálfi Árpád, a székely anyaváros polgármestere, valamint Biró Zsolt, az MPP országos elnöke, parlamenti képviselő is megtisztelte jelenlétével.

Csütörtökön délután bágyadt napsütésben, még színpompás, de már a lombjuktól búcsúzó erdőkön át kanyargó úton igyekeztünk Sepsiszentgyörgyről – Barót érintésével – Székelyudvarhelyre. A bükk- és tölgyrengetegben itt-ott üde szigetként feltünedező fenyőligetek haragos zöldje azonban a megmaradás és folytonosság cáfolhatatlan bizonyítékaként dacolt az idő múlásával és a karmait már élesítő téllel. Mint ahogy Magyari Lajos életműve is szembeszegül az elmúlással, hiszen hordozza és nemzedékről nemzedékre átörökíti megtartó gondolatait, valamint érzelmeit. Fittyet hányva a dölyfös és pöffeszkedő hatalom elvárásaira, Székelyföld és népe szeretetét, a hozzájuk való kötődést, ragaszkodást és hűséget hirdeti.

A helyszínen az emlékállítás kezdeményezője, mozgatórugója és megszervezője, Balázs Árpád újság­író, író, szerkesztő köszöntötte a Czegő Zoltán, Magyari Zoltán, Ferenczy L. Tiborné és jómagam alkotta sepsiszentgyörgyi küldöttséget. Magyari Lajos a Szentimre utca 29. szám alatti ház kifelé tekintő szobájában látta meg a napvilágot 1942. október 26-án. Az egykori otthon emléktáblával történő megjelölésének gondolata tavaly tavasz­szal született meg Balázs Árpádnak a költő nővérével folytatott beszélgetése során. Megvalósulása pedig több magánszemély és cég anyagi hozzájárulásának, valamint az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, az Élő Székelyföld Egyesület, a Magyar Írószövetség és a Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi szervezete támogatásának köszönhető. Kérdésünkre válaszolva pedig azt is elárulta, hogy a költő és közíró személyének, valamint életművének a nagy tisztelete késztette az emléktábla-állításra.

„A hét testvér közül (már csak ketten vannak életben – szerz. megj.) négyen születtünk ebben a házban, ahol a családunk albérletben lakott, amíg a közeli Rózsa utcában fel nem épült az új otthonunk. Akkor egy távoli rokonunk, Jánosi Péter tulajdonában volt, aki nagybetűs emberként viszonyult hozzánk a családjával együtt, ezért nem csak a házhoz, hanem hozzájuk is szép emlékek fűznek. Örömmel nyugtáztam az emléktábla-állítást, mert mindig is büszke voltam az öcsémre és boldog vagyok, hogy a testvére lehettem” – egészítette ki Magyari Lajos nővére, Ágoston Ilonka az addig elhangzottakat.

„Magyari Lajos költészete és szókimondó stílusa számunkra mindig megtartó üzenete volt – nyilatkozta az esemény kapcsán lapunknak Lőrincz József nyugalmazott gimnáziumi magyar nyelv és irodalom szakos tanár. – Lehet, hogy akadtak, akik ezért elítélték, mi azonban hitet és erőt merítettünk belőle. Mások azért fanyalogtak tőle, mert szerintük nem volt elég modern, pedig az a modern és igazi költő, akinek a gondolatai, valamint érzelmei vibrálni kezdnek a befogadóban vagy olvasóban, és ő ilyen volt. Éppen ezért nagy öröm számomra, hogy Székelyudvarhelyen végre emléktábla kerül a szülőházára, és remélem, ezentúl az eddiginél több alkalommal fogunk ebben a városban rá emlékezni.”

Az emléktábla-avató ünnepség a Palló Imre Zene és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjai fú­vós­zenekarának játékával kezdődött, majd a rendezvényt levezető Balázs Árpád ismertette a szülőház megjelölésének történetét, egyúttal köszönetet mondván a kivitelezését szíves beleegyezésével lehetővé tevő jelenlegi tulajdonosnak, Kocsis Árpádnak. Elsőként a Sepsiszentgyörgyön élő Czegő Zoltán író, költő, közíró emlékezett veretes szavakkal és tisztelettel telített szeretettel az egykori barátra, sors- és pályatársra, illetve életpályájára és költészetére. Beszéde Az önvigasz is a nemzeté cím alatt olvasható.

„Hogyha Magyari Lajos mindössze egy verset írt volna, történetesen a Nem a fenyők… címűt, akkor is megmaradna az emlékezetünkben, mert minden benne van: borvíz, fenyő, Európa és szabadság. Minden olyan fontos alkotóelem, amely a miénk volt, s az is, amiből hiányt szenvedtünk. Hogyha Magyari Lajos, a költő csak egyetlen poémát írt volna, a Csoma Sándor naplóját, akkor is megmaradna nekünk a székely és a magyar Parnasszuson” – vélekedett az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány képviseletében felszólaló Simó Márton székelyudvarhelyi író, szerkesztő. Ünnepi beszédét a következő gondolattal zárta: „A mai naptól kezdve a Szentimre utcában járva, ha felnézünk erre a házra, mindjárt felötlik bennünk a költő emlékezete, példája, s a vágy, hogy próbáljunk napról napra többek lenni, vagy legalább ennyik maradni.”

A költő fia, Magyari Zoltán saját, Vigyázz című versének a felolvasásával tisztelgett édesapja emléke előtt. Az utána felszólaló Szabó Zsolt közíró, szerkesztő, a Művelődés kulturális folyóirat nyugalmazott főszerkesztője Magyari Lajos publicisztikájának jelentőségére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Szerinte ugyanis „nemcsak költőként, hanem újságíróként is különös expresszivitással és termékenységgel szólaltatta meg a nemzetiségi lét időszerű gondjait és egyetemes összefüggéseit. Patrióta volt, Illyés Gyula-i értelemben: jogot védett, egyetlen nép méltóságát sem sértette.” Éppen ezért a ’89-es romániai változások sajtódokumentumaiból a Kolozsvári Művelődési Egyesület által útjára bocsátott könyvsorozat indító köteteként Magyari Lajos vezércikkeinek válogatott gyűjteményét adták közre. Szabó Zsolt megfogalmazásában „pontos lenyomatai ezek annak a kornak, azoknak az eseményeknek, amelyek idehaza akkor történtek. Kivételes éleslátással, remek ráérzéssel és páratlan nyelvi erővel megfogalmazott írások.”

Végezetül Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnöke, parlamenti képviselő osztotta meg a hallgatósággal az alkalomhoz illő gondolatait. „Székelyföld jelentette számára azt a hangulatot, amely nemcsak a Hargitán kerítette hatalmába, de például a Bekecs alatt, Nyárád mentén is, pedig oda különösebb személyes emlék sem kötötte… Célja és eszménye az volt, hogy az irodalomban kibeszélje nemzetiségi sorsunkat, a székelyföldi magyarok közérzetét, hogy ereje és hozzáértése szerint mozdítson valamit a világon” – fogalmazott a politikus.

Az egyszerűségében és visszafogottságában is lelki tüzeket gyújtó, mindvégig méltóságteljes rendezvényt Magyari Lajos Van olyan föld című költeményének kortársa, Péter Eszter általi tolmácsolása zárta. Utolsó mozzanatként pedig a költő lánya, Zselyke, illetve az emléktáblát megálmodó és alkotó Zavaczky Walter székelyudvarhelyi szobrász leleplezték és koszorúzták meg a költő–közíró–politikus emlékét bronzban megörökítő domborművet.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó