Az ERGO Európai Regionális Szervezet az Igazságügyi Minisztériummal és a brit The Centre for the Study of New Security Challenges Ltd-vel társszervezésben Az emberkereskedelem aktuális kérdései, különös figyelemmel a magyar helyzetre címmel nemzetközi konferenciát rendez 2017. december 4-én Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia székházában.

Az emberi jogok, a gyermekek és ifjak, a nők és a család védelmének szolgálatában álló és az életminőséget károsan befolyásoló tényezők ellen minden lehetséges eszközzel küzdő ERGO Európai Regionális Szervezet, amint azt tíz évvel ezelőtti megalakulásakor mottójában is megfogalmazta – Felelősséggel a jövőért! –, a biztonságunkat, megmaradásunkat elősegítő törekvések felkarolásán fáradozik. Meggyőződése, hogy a hagyományos értelemben vett családnak mint a társadalom legkisebb, de alapvető egységének döntő jelentőségű a szerepe a népek, nemzetek megmaradása szempontjából. Napjainkban azonban egyre nagyobb mértékben szembesülünk a családok működését megzavaró hatások, nemritkán azokat teljesen szétziláló körülmények sokaságával. Előfordulhat, hogy egyes családok nem a nagyobb közösség által elvárt erkölcsi elvek, társadalmi elvárások szerint működnek, továbbá hogy egyes családtagok a bűnözés területére tévednek, mások bűncselekmények áldozataivá válnak.

Jelen konferencia az áldozattá válást állítja a figyelem középpontjába, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy az állam, illetve a civil szervezetek miként és milyen eszközökkel lép(het)nek fel ez ellen, illetve hogyan segít(het)ik a már áldozattá vált egyéneknek a társadalomba való visszailleszkedését.

A konferencia ezt a kérdést az emberkereskedelem problémakörén keresztül járja körül. Az emberkereskedelem nemzetközi és magyar viszonylatban is egyre gyakrabban előforduló bűncselekmény. A világban az emberkereskedelem áldozataiként számon tartott fiatalkorúak száma erősen növekszik. Az ENSZ hivatalos adatai alapján (UNODC, 2014) minden harmadik áldozat 18 évnél fiatalabb. Az emberkereskedelem áldozatává váló gyermekek legtöbbje (közel 68%) az afrikai kontinensről származik. Az emberkereskedelem áldozatait – és ebben a gyermekek és fiatalkorúak sem kivételek – szexuálisan bántalmazzák, kihasználják, szolgaként dolgoztatják, gyermekmunkára, koldulásra, kényszerítik, drogterjesztésre tanítják őket vagy szervkereskedelem áldozatai lesznek. Sok gyermek már rabszolgaként születik az eladósodott és rabszolgává lett családja révén, mint például az nemritkán a ghánai bányászkörzetekben előfordul. Mintegy 30 millió lány és fiú vesztette el a gyermekkorát a szexuális kihasználás miatt az utóbbi 30 évben. Több mint 200 millió kislány és kisfiú dolgozik embertelen körülmények között és ebből 73 millió 10 évnél fiatalabb.

– A fiatal lányok és fiúk a jövő jelképei, ők az emberiség életről, szabadságról szőtt álmai, éppen ezért a világ felnőtt társadalmának óriási a felelőssége abban, hogy biztonságban nevelkednek-e, az életük nyugodt körülmények között bontakozik-e ki. Ha azt látjuk, hogy nem ez a helyzet, akkor ezzel a problémával, mind többet és többet, foglalkoznunk kell – hangsúlyozza Ékes Ilona, az ERGO Európai Regionális Szervezet elnöke.

A december 4-i budapesti konferencia várhatóan képet ad az emberkereskedelem formáinak magyarországi megjelenéséről és elterjedtségéről, és ezen belül is kiemelten koncentrál a fiatalkorúak helyzetére: vizsgálja áldozattá válásukat, a büntetőeljárás során velük szemben alkalmazandó speciális szabályokat, sértettként való megjelenésük és rehabilitációjuk kérdését. A konferencia rávilágít arra is, hogy az emberkereskedelemmel összefüggésben milyen jogszabályi és gyakorlati lehetőségek – jó gyakorlatok – vannak itthon és külföldön.

A tanácskozás a jelenlegi mellett a tervezett jövőbeni magyar szabályozásra is kitér: foglalkozik a 2018-ban hatályba lépő új büntetőeljárási kódex által bevezetendő új lehetőségek kérdéskörével, például a videólinkes sértetti meghallgatással. Bemutatja, hogy az áldozattá válás megelőzésében és az elkövetők felkutatásában szakmai – bűnügyi, jogi – szempontból mit jelent a nemzetközi összefogás. Körüljárja, hogy a megelőzés, a bűncselekmények üldözése, az áldozatok védelme vagy éppen a rehabilitáció terén mit tehet az állam és hogyan kapcsolódhat ehhez a civil szervezetek, egyházak tevékenysége, azaz hogyan hozhat ebben eredményt az állam, a hatóságok, valamint a civil és egyházi szféra együttműködése.

Dr. Martony Ágnes jogász, a brit The Centre for the Study of New Security Challenges Ltd. (CSNSC Ltd., UK) igazgatójának tájékoztatása szerint az USA-ból érkező előadók – akik saját szakmai tapasztalataik alapján beszélnek, és nem képviselnek semmilyen szövetségi vagy egyéb tagállami szervet, szervezetet vagy hivatalos álláspontot –bemutatják az emberkereskedelemmel összefüggő kérdésekre adott amerikai válaszokat, megoldásokat, elénk tárják az ottani kihívásokat. A konferencia tehát amerikai és magyar jogesetek bemutatásán keresztül kézzelfogható és hasznosítható szakmai tudást szándékozik átadni a magyar hallgatóság részére.

A tematikájában a megelőzés, azonosítás, referálás, reintegráció szakmai elveit követő tanácskozás a döntéshozóknak és a jogalkalmazóknak egyaránt lehetőséget adhat arra, hogy megvonhassák annak mérlegét, milyen hatékonysággal valósulnak meg az eredetileg kitűzött és elérni kívánt célok, mennyire bizonyul hatékonynak az alkalmazott eszköztár.

A rendezvényt a Polgári Magyarországért Alapítvány is támogatja.

 Programtervezet:

  • Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának megnyitóbeszéde
  1. Az áldozattá váláshoz vezető utak és a megelőzés lehetséges alternatívái

Moderátor: Dr. Juhász Hajnalka, az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet vezetője, főosztályvezető

  • Vízkelety Mariann igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár, Igazságügyi Minisztérium: Az emberkereskedelem és azzal összefüggő jelenlegi szabályozás Magyarországon, ezzel kapcsolatos esetleges jövőbeni változások
  • Németh Ágnes rendőr ezredes, ORFK: Az emberkereskedelem karaktere, helyzete Magyarországon, az állami fellépés keretei, lehetőségei, együttműködés a társadalom szereplőivel
  • Ékes Ilona, az ERGO Európai Regionális Szervezet elnöke: A társadalom és a civil szervezetek szerepe az emberkereskedelem elleni küzdelemben
  • Demkó Balázs szervezőlelkész: Az egyházak lehetőségei a megelőzésben és a felvilágosításban
  • Richard B. Hoskins (USA): A szervezett bűnözés és az emberkereskedelem összefüggései, releváns kérdései, együttműködés a társszervek között (az előadó a saját szakmai tapasztalatait foglalja össze)

     2. Az emberkereskedelem elleni küzdelem a gyakorlatban

Moderátor: Dr. Martony Ágnes, a The Centre for the Study of New Security Challenges Ltd. (UK) igazgatója

  • William Flanagan (USA): Esettanulmány a Közép-Kelet-Európában tevékenykedő nemzetközi bűnözői csoportok felderítése, elfogása és bíróság elé állítása vonatkozásában, különös tekintettel a kiskorú áldozatokra (az előadó a saját szakmai tapasztalatait foglalja össze)
  • Szabó Szonja c. r. alezredes, Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, Emberkereskedelem Elleni Alosztály: A magyar rendőrség tapasztalatai a nemzetközi együttműködés során (esettanulmány)

    3. Az emberkereskedelem és a magyar, illetve a nemzetközi jogi szabályozás

Moderátor: Dr. Martony Ágnes, CSNSC Ltd (UK) igazgató

  • Richard G. Stearns (USA): Az internet fiatalokra gyakorolt hatásainak nemzetközi jogi vonatkozásai – toborzás, behálózás, nyomozás (az előadó a saját szakmai tapasztalatait foglalja össze)
  • A fiatalkorúakkal kapcsolatos magyar szabályozás kérdései, különös tekintettel a 2018-ban hatályba lépő új büntetőeljárási törvény rendelkezéseire
  • Lazáry Györgyné (Barnahus Nemzeti Tudásközpont, Szombathely): Az emberkereskedelemmel összefüggésben a rehabilitáció és áldozatsegítés gyakorlata Magyarországon, példák, jó gyakorlatok

CSNSC Ltd (UK)

A CSNSC Ltd (UK), teljes angol nevén The Centre for the Study of New Security Challenges Limited Company, skóciai bejegyzésű brit cég, 2004-ben alakult. Magyar szóhasználattal és egyszerű tartalmi meghatározással biztonságpolitikai központnak írhatjuk le. Megalakulása óta több nemzetközi projektben vett részt, készített tanulmányokat. Ezek között említhető például az ESA (European Space Agency) tender alapján elvégzett munka és ehhez kapcsolódóan egy zártkörű konferencia megtartása 2014 januárjában Edinburgh-ban.

A CSNSC Ltd a nemzetközi projektekben való részvételen túl fontosnak tartja, hogy a nála és általa felhalmozott tudásanyag ne csak egy szűk szakértői réteg részére legyen elérhető és hasznosítható, hanem az a nagyközönség ismereteit is gyarapíthassa. Ennek jegyében 2016 novemberében nagy sikerrel rendezték meg Edinburgh-ban a The Changing Face of Confict: Modern Society and Human Values című egész napos nemzetközi konferenciát. A tanácskozást az Albertus Institute-tal közösen szervezték, majd azt követően több előadásra is sor került a konferencia utókövetéseként. Magyar részről meghívott előadóként dr. Szenes Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára adott elő.

Tekintettel a CSNSC Ltd (UK) magyar kötődésére, úgy gondolták, hogy a tudástranszfert kiterjesztik Magyarországra, mely addig „pro-bonó” formában valósult meg.

A CSNSC Ltd (UK) 2015 óta kapcsolatban áll a Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karával. A kapcsolat keretében mintegy 200 nagy értékű hadtudományi, politikai, biztonságpolitikai könyvet adományoztak a Kar, valamint az NKE könyvtára részére.

2016 novemberében felajánlást tettek, hogy az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának egyik kiemelkedő tanulmányi sikereket elérő hallgatója minden évben egyéves külföldi folyóirat-előfizetést kap. Az első ilyen díjazott 2016 novemberében Orosz László elsőéves BVP mesterhallgató volt, aki a The Atlantic egyéves előfizetését kapta. A 2017. évi díjazottról a Kar Tudományos Diákkörei jelen közlemény megjelenése idején döntenek.

  1. év folyamán két alkalommal is előadókkal segítették az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának tevékenységét. 2017 áprilisában két oktatási napon három előadóval és szimulációs gyakorlattal vettek részt az NKE Erasmus Plus elnevezésű programján. 2017 júliusában az NKE által első alkalommal megrendezett Summer School egy napjának oktatásában vettek részt három előadóval és szintén szimulációs gyakorlattal.

2017 decemberében két rendezvény szervezésében is érdekeltek Magyarországon.

  1. december 4-én Az emberkereskedelem aktuális kérdései, különös figyelemmel a magyar helyzetre címmel rendeznek egész napos nemzetközi konferenciát az ERGO Európai Regionális Szervezettel és az Igazságügyi Minisztériummal közösen, a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával. A konferencia kiemelten kezeli a fiatalkorúak helyzetét mind az áldozattá válás kapcsán, mind a büntetőeljárás során. Az előadók elemzik a 2018-ban életbe lépő új büntetőeljárási kódex kihívásait a gyakorlat számára.
  2. december 5-én előadást szerveznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészeti Karán, 2017. december 7-én pedig az ELTE Állam és Jogtudományi Karán.
  3. december 8-án AI Forum Hungary elnevezéssel rendeznek konferenciát Budapesten, mely a mesterséges intelligencia napjainkra és jövőnkre kifejtett lehetséges hatásait kívánja bemutatni, elsőként olyan szemlélettel, hogy azon a társadalom lehető legtöbb alrendszerének képviselői jelen legyenek, és bemutassák, hogyan hat az AI abban a szektorban, amelyet képviselnek. Így kerülhet egy konferencián egy platformra a hadászati kérdéseket boncolgató előadás a design-specialistával, az orvosi, élettani és egyéb tudományos kísérleteket végzők a jogászokkal és közgazdászokkal. A CSNSC Ltd kitűzött célja, hogy együttműködés és együttgondolkodás kezdődjön ilyen vegyes rendszerben Magyarországon és hogy ne csak a konferencián előadók, hanem az ott megjelenő hallgatóság soraiból is sokan csatlakozzanak a közös gondolkodáshoz, együttműködéshez.
Dr. Martony Ágnes

Dr. Martony Ágnes

Jogász, 1988-ban summa cum laude minősítéssel végzett az ELTE Állam és Jogtudományi Karán. 1990 novemberétől 1991 decemberéig Amiens-ben (Franciaország) tanult államigazgatási jogot mint a Francia Kormány ösztöndíjasa és szerzett D.E.S.S. fokozatot. 1992-ben bírói szakvizsgát tett, de nem bíróként, hanem mint gazdasági, cég- és privatizációs ügyekkel, polgári joggal, szellemi alkotások jogával foglalkozó ügyvéd folytatta pályafutását. 2005 után politikai, illetve stratégiai-szakpolitikai elemzéseket írt felkérésre. 2010-től a nagyközönség számára is ír elemzéseket a themartonyproject.com címmel fenntartott blogjában.

2004-től jár el a The Centre for the Study of New Security Challenges skót bejegyzésű brit cég egyik ügyvezetőjeként. Feladatkörébe tartozik a nemzetközi kapcsolatok építése, konferenciák szervezése, szakmai, tartalmi előkészítése és felügyelete. Kiemelten foglalkozik a magyarországi kapcsolatépítéssel. Magyarországi munkájuk eddigi legfontosabb területe a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karával való együttműködés. 2013-ban és 2014-ben meghívott előadója volt az ERGO Európai Regionális Szervezet egész napos nemzetközi konferenciáinak, 2015 óta a szervezet Hírlevelének szerkesztője. Legközelebb 2017 decemberében az AI Forum Hungary elnevezésű egész napos nemzetközi konferencián ad elő, melyet a The Centre for the Study of New Security Challenges szervez a PwC és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem támogatásával az Eiffel Palace épületében. Dr. Martony Ágnes 2015-től aktív tagja a Magyarország Barátai közösségének.

Összeállította: Varga Gabriella