Fotó: nemzetiszinhaz.ro

Nemzetközi pályázatot hirdetett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 35 év alatti rendezők számára, akik legfeljebb nyolcszereplős előadással pályázhatnak, jutalomként pedig megvalósíthatják elképzelésüket a társulattal – közölte szerdán a teátrum.

Románia egyik legjelentősebb alkotóműhelyének számító színház számára fontos, hogy lehetőséget biztosítson fiatal színházi alkotók számára, ezért hirdették meg a pályázatot a 2018/2019-es évadra. A jelentkezőknek egy kistermi, legfeljebb nyolcszereplős előadás létrehozására kell beküldeniük a pályázatukat műfaji megkötés nélkül.

A pályázatnak tartalmaznia kell a jelentkező portfólióját, valamint az előadás részletes tervét, vagyis a rendezői koncepció leírását, az alkotói stábot, a díszletre, a jelmezre és a szereposztásra vonatkozó elképzeléseket.

A pályázatok beküldési határideje augusztus 5., eredményt öt nappal később, augusztus 10-én hirdetnek. A győztes pályázó előadásának bemutatóját október 5-ére tűzték ki.

A színház illetékesei az MTI kérdésére közölték, hogy a világ bármely országából, bármely nyelvterületéről jelentkezhetnek alkotók, akik számára először hirdetett ilyen pályázatot az erdélyi színház.

MTI