Amint arról lapunk tegnapi számában beszámoltunk, hétvégén, a hagyományoknak megfelelően Sepsiszentgyörgy nyújtott otthont a Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos szakaszának.

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) 2000 áprilisában szervezett először balladamondó versenyt középiskolás diákoknak, a mesemondók viszont 2009-ig a Magyar Nyelv Napján méretkeztek meg egymással. A népköltészet e két műfajának a zsenge korú megszólaltatói 2010 óta csiszolódhatnak és csilloghatnak együtt, 2013-tól a balladaéneklők is hozzájuk csatlakoztak.

Szemet gyönyörködtető látványt nyújtott a szombati megnyitón Fehér, Arad, Bákó, Bihar, Brassó, Kolozs, Kovászna, Hargita, Maros, Máramaros, Szilágy, Szatmár és Temes megyéből hozzánk érkezett, vidékenként változó népviseletbe bújt általános és középiskolás diákokkal zsúfolásig megtelt unitárius templom. A mesék, balladák egy olyan világot tárnak fel előttünk, amely mindennapi nyelvhasználatunkat gazdagítja – mutatott rá a zsűri elnöke, dr. Zsemlyei Borbála, a BBTE-en működő Bölcsészettudományi Kar, Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének oktatója. Ez a megmérettetés legyen lelki táplálék diáknak és tanárnak egyaránt – kívánta a résztvevőknek Sebestyén-Lázár Enikő, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója.

A többrétű rendezvény eseményei azonban nemcsak a versenyzőket és kísérőiket érintették meg, hanem az elbíráló testület tagjait és a nézőket is. Szárba szökkent a remény mindazokban, akik megízlelték a színre lépők batyujában hozottakat. A gazdag és választékos felhozatal hatására ugyanis tudatosult bennük, hogy olyan kiapadhatatlan szellemi forrás birtokában vagyunk, amelyből az idők végezetéig meríthetünk, ha nem engedjük, hogy feledésbe merüljön és elposványosodjon.

A vasárnapi kiértékelőn elsőként felszólaló Erdély Judit AESZ-alelnök szerint nem lehetünk eléggé hálásak a gyönyörű magyar nyelvünknek azért, hogy a latin és német nyelv árnyékában is kiállta az évszázadok próbáját. És nemcsak kiállta, hanem általa megőrződtek népmeséink és balladáink is.

Zsigmond Emese, a Szivárvány és a Napsugár gyermekfolyóirat főszerkesztője rávilágított, hogy a napjainkban divatos, gyermekeinkre a médiából rájuk zúduló lélek- és erkölcsromboló történetekkel szemben, a népmeséknek és balladáknak gerincerősítő, valamint megtartó üzenetük van.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó